Aleksandar Vučić államfő telefonon tárgyalt Robert O'Briennel, az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadójával. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia tiszteletben fogja tartani a gazdaság normalizálásáról szóló washingtoni megállapodást, és reméli, hogy az hozzájárul a régió békéjéhez és stabilitásához.
Politika
Szerbia az új bővítési módszertan jegyében folytatja a tárgyalásokat, így felgyorsulhat az ország uniós csatlakozási folyamata – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki ma Ana Brnabić kormányfővel videokonferencián tárgyalt.
Tegnap délután ötödikként nevezte ki a szerbiai kormány a torontálvásárhelyi Lálity Urbán Emesét infrastrukturális államtitkárnak – jelentette be Facebook-oldalán dr. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselői csoportjának vezetője.
– Az előttünk álló szörnyű napok, -hetek ellenére meggyőződésem, hogy legyőzzük a koronavírust – jelentette ki Aleksandar Vučić, majd hozzátette, abban is teljesen biztos, hogy további nehéz időszak vár ránk.
A jelek szerint egyes pártok időben fel szeretnének készülni a 2022-ben esedékes államfőválasztásra, ezt bizonyítja az a tegnapi bejelentés is, amellyel a szerb sajtó részletesen foglalkozott: Miloš Jovanović, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke – a legutóbbi parlamenti választásokon a Seprű 2020 elnevezésű lista vezetője – jelölteti magát elnöknek. Ha a többi jelölt nevére tehát még várnunk is kell, egy már szinte biztosnak tűnik.
A parlamentbe visszatért (vagy abba sem maradt) a gyűlöletbeszéd és az uszítás (Ótos András, archív felvétele) A köztársasági képviselőház szerdán megszavazta több független szabályozó testület jel...