2026. április 9., csütörtök

Politika

Veszélybe került Ivica Dačić

Ivica Dačić külügyminiszter éppen a szomáliai elnöki palotában tartózkodott és az államfővel tárgyalt, amikor Mogadishuban, a fővárosban terrortámadást hajtottak végre. A Szerbiai Rádió és Televízió hírösszeállítása szerint a terrortámadást az elnöki palota közelében hajtották végre, a célpont pedig Szomália volt külügyminisztere volt.
Fotó: Ótos András

Magasak az adóterhek

A legutóbbi felmérés szerint a vállalkozók 78 százaléka úgy véli, a korábbi évekhez képest csökkent ugyan az árnyékgazdaság jelenléte Szerbiában, 54 százalékuk szerint ugyanakkor a vállalkozási kör...
Ótos András felvétele

„A magyar összefogás pillanatai”

Deli Andor az előző európai parlamenti ciklusban először töltötte be a parlamenti képviselő tisztségét, és ismét befutó helyen szerepel a Fidesz–KDNP pártkoalíció választási listáján. Ótos András f...

Válás utáni összeborulás

Hét évvel a Demokrata Párt sorsdöntő választási bukását és öt évvel a párt korábbi kulcsszereplőinek a távozását követően ezek a személyek, valamint azóta alapított pártjaik egy része visszatért az „anyapártba”. Zelenović 2013 elején távozott a DP-ből, míg Tadić egy évvel később.
Fotó: Ótos András

Túszejtés, tűzvész, helikopterek...

A képzett rendőrök, életmentők és tűzoltók biztonságosabb társadalmat jelentenek, azok az energiaforrások, amelyeket az állam képzésükbe fektet, mind megtérülnek, mert a polgárok jobban védve érzik...