Li Ko-csiang és Aleksandar Vučić (Fotó: Ótos András) – Kínai barátaink példát mutattak, hogyan lehet egy olyan gazdaságot fellendíteni, mint a miénk. Nagy lehetőségek rejlenek Szerbia és Kína folya...
Politika
A rendezvényen Li Ko-csiang kínai miniszterelnök mellett 15 közép-kelet-európai ország kormányfője vesz részt, Horvátországot a kormányfő-helyettes képviseli (Fotók: Ótos András) Kedden Belgrádban...
Miután a szerb kormány elfogadta a következő évi állami költségvetés javaslatát, kiderült, hogy kiadásokra az állam 1083 milliárd dinárt szán, bevételek címén pedig 924,4 milliárd dinárt irányzott elő. Ebből adódóan az államháztartási hiány 158,6 milliárd dinárt tesz ki.
Az Európai Parlament teljes egészében támogatja Szerbiát abban, hogy 2015-ben megnyissa a csatlakozási tárgyalások első fejezeteit, jelentették hétfőn Brüsszelből a Szerbiai Képviselőház Európa Integrációs Bizottság tagjai. A bizottság tagjai Brüsszelben az EP képviselőivel találkoztak, akikkel a Szerbiával kapcsolatos, aktuális integrációs történésekről beszélgettek.
A Vajdaság területén megalakult nemzeti tanácsok elnökeit fogadta hétfőn a Tartományi Kormányban Nyilas Mihály kormányfő-helyettes, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár. A titkárság és a nemzeti tanácsok közötti együttműködés kereteiről tárgyaltak, de aláírták azokat a szerződéseket is, amelyek a tanácsok működésére szánt tartományi támogatásokról szólnak.
A tartományi parlamenti képviselők politikai üldöztetése ellen tiltakoztak pénteken Belgrádban a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Vajdasági Magyar Szövetség, vagyis az aktuális vajdasági hatalmi többség képviselői. Miljko Radisavljević szervezett bűnözés elleni különleges ügyésznek adták át a követelésüket, melyben a politikai motiváltságú letartóztatások befejezéséért szállnak síkra.

