Aleksandar Vučić szerb kormányfő ma kezdi meg kétnapos tiranai látogatását. Tekintettel arra, hogy Edi Rama albán miniszterelnök hat hónappal ezelőtti belgrádi látogatását meglehetősen heves indulatok és kijelentések jellemezték, a nemzetközi közösség kiemelkedő figyelemmel kíséri a kormányfők mostani találkozóját.
Politika
Tavaly 21 milliárd dináros bevételt könyvelt el az Elektrovojvodina, míg a belgrádi áramszolgáltató, melyhez a Szerbiai Villanygazdaság átszervezéséről szóló köztársasági döntés kapcsán hozzákapcso...
„A Magyar Nemzeti Tanács 2015-bеn is megszervezi hagyományos magyar nyelvű jogi tanácskozását Szerbia és az Európai Unió címmel a csatlakozás jogi és nyelvi aspektusairól. A résztvevők idén is tudományos előadásokat hallgathatnak meg magyar nyelven hazai és külföldi jogi professzoroktól, illetve kutatóktól, melyek révén a résztvevők gyarapíthatják mind jogterminológiai, mind pedig szakmai ismereteiket.
„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének értesülései szerint nullával egyenlő az esélye a magyarittabéi Kossuth-szobor visszaszolgáltatásának. Ennek okán felkérjük Hajnal Jenő urat, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, hogy a soron következő Magyar Nemzeti Tanács ülésén tűzze napirendre javaslatunkat a szobor visszaállítására, amelyet a hatodik rendes ülésen »formai okokra« hivatkozva elutasított.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tíz nappal ezelőtt közleményben jelentette be, hogy Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen 150 olyan, különböző területen kiemelkedő teljesítményű vajdasági magyar szakembert kérnek fel együttműködésre a kultúra, a művészet, a felsőoktatás, az oktatás, a közművelődés és az általános civil tevékenység területén, akikkel mérvadó módon lehet megfogalmazni a cselekvés lehetséges közös nevezőjét a megalakítandó konzultatív testületekben. Mint az kiderült, az írásos felkérések...
A mára összehívott parlamenti ülés első napirendi pontja a Szerbiai Villanygazdaság átalakításával kapcsolatos információk megvitatása lesz, a téma kapcsán állást foglal a vajdasági parlament is, melyet záradék formájában terjesztenek a képviselők elé. Napirenden lesz a Tartományi Garanciaalap tavalyi évi működését és üzletelését tartalmazó beszámoló, a Vajdasági Pedagógiai Intézet munkáját taglaló éves jelentés és a Tartományi Nemi Egyenlőségi Intézet hasonló beszámolója és 2014-es zárszámadása is.

