A civil szféra képviselőivel folytatott beszélgetéseket követően Aleksandar Vučić miniszterelnök pénteken Saša Janković köztársasági jogvédővel találkozott. A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a polgári jogok tiszteletben tartásának jobbá, az állami szervek munkájának pedig szabályosabbá és törvényesebbé kell válnia.
Politika
„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nagy figyelemmel kísérte az elmúlt napok eseményeit, és azt állapította meg, hogy a »gazdaságélénkítő« program kapcsán nyilvánosan feltett kérdéseinkre nem kaptunk érdemleges válaszokat a kisebbségi kormánypárt illetékeseitől. Sajnos közösségünk is válaszok helyett csak hallgatást és figyelemelterelő műveleteket kapott.
„A múlt év októberében megtartott nemzeti tanácsi választásokat követően a vajdasági közélet eseményei háttérbe szorították az érdemi munka lehetőségét. A mára csillapodni látszó, feszültségekkel terhes időszak fókuszában a tisztújítás előtt álló Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a nemzeti tanácsokról szóló törvény értelmében más szervezeti felépítés alapján felálló Magyar Nemzeti Tanács állt.
A történelem átírásáról, vagy egy történelmi igazságtalanság kijavításáról van szó Draža Mihailović rehabilitációja esetében?
A belgrádi Felső Bíróság rehabilitálta az 1946-ban kivégzett Dragoljub Mihailović csetnikvezért, a Királyi Hadsereg vezetőjét, és ezzel visszaadta összes polgári jogát, amelytől hatvankilenc évvel ezelőtt megfosztották az ellene folytatott eljárásban.
Aleksandar Vučić kormányfő csütörtökön hat civil szervezet képviselőjével tárgyalt. A kormányiroda sajtóosztályának közleménye szerint a találkozón az európai integrációról, a civil szektornak az EU-integrációban való részvételéről, a regionális helyzetről és Szerbia geopolitikai helyzetéről beszélgettek.

