Az eddigiekben szakszerűnek és sikeresnek bizonyult a szerbiai érdekek képviselete az európai uniós intézményekben, most már az adminisztrációnak, a hazai kádernek az erősítésére kell koncentrálni, és még határozottabb politikai támogatást kell kivívni európai körökben az integráció gyorsítása érdekében – állapította meg az Európai Politikai Központ (CEP) kutatása, melynek eredményeiről a Belgrádban megszervezett, integrációs témakörrel foglalkozó konferencián is beszéltek.
Politika
Az Erasmus és az Erasmus+ európai uniós ifjúsági és oktatási program három évtizedes jubileuma jegyében rendezték meg a nyugat-balkáni oktatási, kutatási és innovációs miniszteri platform sorrendbe...
Vuk Jeremić volt külügyminiszter, az ENSZ Közgyűlésének volt elnöke nem új pártot alapított, hanem átjegyeztetett egy meglévő politikai pártot, a Miroslav Aleksić alapította Szerbiai Népi Mozgalom elnevezésű csoportosulást. A politikus munkatársai azt mondták, azért döntöttek e megoldás mellett, hogy az alapítás folyamatában ne legyenek kitéve különböző támadásoknak, ellehetetlenítési kísérleteknek: ne írjanak alá nem létező személyek támogatóként, és ne „lopják” el egyesek a párt tervezett elnevezését.
A nevük elhallgatását kérő bennfentesek Ana Brnabić miniszterelnök kabinetjéből azt nyilatkozták a Politika belgrádi napilapnak, hogy 2018 januárjában leválthatják Aleksandar Vulin védelmi minisztert és Vladan Vukosavljević művelődési minisztert.
A parlamenti képviselők három egymást követő napon vitatkoztak az oktatási kerettörvényre benyújtott módosítási javaslatokról. A vitát két képviselő szópárbaja határozta meg. Egyrészt Saša Radulovi...
A lakásvásárlás és állítólag a kanadai nagynénitől kölcsönzött 205 ezer euró folyományaként kialakult botrány miatt már a Szerb Haladó Párt egyes tisztségviselői is követelik Aleksandar Vulin védelmi miniszter lemondását.

