A Kárpát-medence magyar pedagógusszervezeteinek képviselői, valamint magyarországi szakpolitikai intézmények vezetői vettek részt azon a keddi pilisszentkereszti tanácskozáson, melynek középpontjában a külhoni magyar közoktatás aktuális helyzete, a határon túli pedagógusszervezetek beszámolói, valamint a következő időszak fejlesztési irányai álltak. A Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) ülésén a résztvevők áttekintették a határokon átívelő szakképzés lehetőségeit, de szó esett az egyetemek 2030-ig szóló stratégiai elképzeléseiről is.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta, lényeges találkozásról beszélhetünk, hiszen a KMOT a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseinek kulcsintézménye.
Fremond Árpád /Facebook
– Ez egy olyan szakmai egyeztető fórum, amely egyaránt szolgálja a határon túli magyar oktatási intézményrendszer fejlesztését, a pedagógusszervezetek együttműködését, és a magyar nyelvű oktatás megerősítését. Tevékenysége az összmagyarság szempontjából kiemelt jelentőségű, hiszen a külhoni magyar közösségek megmaradásának egyik legfontosabb pillére az anyanyelvi oktatás szavatolása és folyamatos fejlesztése. E tekintetben törekvései teljes mértékben összecsengenek a Magyar Nemzeti Tanács stratégiai céljaival – fejtette ki Fremond Árpád.
– A Magyar Nemzeti Tanácsot ezen az ülésen jómagam és Varjú Potrebity Tatjana, a Végrehajtó Bizottság oktatással megbízott tagja képviseltük, míg a vajdasági pedagógusokat a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete – ismertette az MNT elnöke.
Meggyőződésének adott hangot, hogy az ilyen és hasonló szakmai fórumok stratégiai fontosságúak nemcsak az MNT, de közösségünk számára is, ugyanis partnerségeket erősítenek, új lehetőségeket nyitnak intézményeink előtt és hozzájárulnak ahhoz, hogy a vajdasági magyar közösség versenyképes, minőségi oktatási rendszerrel rendelkezzen.
– Így a KMOT munkája közvetlenül hozzájárul a vajdasági magyar közösség oktatási esélyeinek javításához, a tudásmegosztáshoz, és a közös magyar oktatási tér kialakításához a Kárpát-medencében. Az itt megfogalmazott célok és programok pedig hosszú távon erősítik a magyar nyelvű oktatás minőségét, ami a közösségi megmaradás egyik kulcstényezőjének számít – magyarázta lapunknak nyilatkozva Fremond Árpád.
Nyitókép: Csoportkép a KMOT-résztvevőkkel (Fremond Árpád /Facebook)


