A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság közzétette a harmadikos tanulóknak a bocsári Hertelendy-Bajić Kreatív Központban való tartózkodására és utaztatási költségeire vonatkozó pályázat eredményeit – olvasható Ótott Róbert tartományi oktatási titkár Facebook-bejegyzésében.
Mint a tartományi tisztségviselő közzétette, a pályázat összértéke 10 millió dinár, a támogatásban 31 vajdasági általános iskola részesül.
– Az első tanulócsoport már március 2-án megkezdheti a programot. Ez a kezdeményezés különleges alkalmat ad arra, hogy a diákok a megszokott tantermi kereteken túl, természeti és inspiráló környezetben bővítsék tudásukat, miközben új barátságokat is kötnek. A kreatív és ismeretterjesztő programok nemcsak színesebbé teszik a tanulást, hanem maradandó élményekkel is gazdagítják a gyerekeket, amelyekre hosszú évek múltán is szívesen emlékeznek majd – írta bejegyzésében Ótott Róbert.
Az eredmények a www.puma.vojvodina.gov.rs honlapon találhatók.
Nyitókép: A pályázat összértéke 10 millió dinár, a támogatásban 31 vajdasági általános iskola részesül (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)


