Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke ma bejelentette, hogy teszteket vezetnek be a tanulók képességeinek és érdeklődési irányainak felmérésére, amelyek célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel legyen felismerve és támogatva tehetségei kibontakoztatásában. Elmondása szerint a tesztek minden általános és középiskola számára elérhetők lesznek.
Brnabić közölte, hogy jelenleg országszerte 403 speciális gimnáziumi osztály működik, összesen 13.231 különleges képességű diákkal, többek között az informatika, sport, színpadi és audiovizuális művészetek, biológia, kémia, földrajz, történelem és filológiai tantárgyak területén.
Hozzátette, hogy a tavalyi tanévben 1754 általános iskolás és 416 középiskolás tanult egyéni tanterv szerint a tehetségesek számára, ugyanakkor 616 olyan általános iskolás diák volt, akiket a középiskolai rendszerben már nem ismertek el tehetségesként.
Felidézte, hogy a Generáció bajnokai platform 2023-ban indult azzal a céllal, hogy rendszerszintű támogatást nyújtson a tehetséges fiataloknak. Az elmúlt két évben összesen 322 tanulót díjaztak, idén pedig 127 diák kapott elismerést: 86 a tudomány, 33 a sport, 8 pedig a művészetek területén.
Az elismeréseket a parlamentben Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter és Zoran Gajić sportminiszter adta át – közli a 021 hírportál.
Nyitókép: A házelnök elmondta, hogy a tesztek minden általános és középiskola számára elérhetők lesznek (Fotó: pixabay.com)


