2025. november 12., szerda

A biztonságosabb iskolákért Vajdaság-szerte

A tartományi kormány 50 millió dináros támogatási programja 41 oktatási intézmény biztonságát erősíti

Szerdán került sor a szerződések ünnepélyes átadására a Biztonságosabb iskolákért elnevezésű tartományi pályázat keretében, amelynek célja, hogy a vajdasági általános és középiskolák biztonságosabb környezetben működhessenek. Az eseményen 41 oktatási intézmény képviselője vett részt, köztük több magyar tannyelvű iskola is. A programot a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság valósítja meg, 50 millió dináros keretösszeggel. Ennek felét az építkezésekre és felújításokra, a másik felét pedig a biztonsági felszerelések beszerzésére fordítják.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– Elsődleges célunk, hogy biztonságosabb és jobb környezetet teremtsünk a tanulók és a pedagógusok számára – fogalmazott Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár, hozzátéve, hogy a támogatásokból idén nemcsak kamerarendszereket, hanem tűzvédelmi eszközöket, füstérzékelőket, biztonsági ajtókat és kerítéseket is beszerezhetnek az iskolák.

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)

A titkár hangsúlyozta, hogy a Biztonságosabb iskolákért program új elemekkel bővült, és a korábbi évek tapasztalataira épít. 
– A célunk, hogy a tanulás és a munka feltételeit mindenhol biztonságosabbá tegyük. Ez nem kiadás, hanem befektetés a közösségünk jövőjébe – mondta Ótott Róbert, aki egyúttal bejelentette: jövő februárban újabb pályázati kör várható hasonló célokkal.

ADÁN A TŰZVÉDELEM FEJLESZTÉSÉRE FORDÍTJÁK A TÁMOGATÁST
Az Adai Cseh Károly Általános Iskola 277 ezer dináros támogatásban részesült, amelyből tűzoltó palackokat, elsősegélycsomagokat és katasztrófavédelmi eszközöket vásárolnak.

– Ezzel a támogatással befejezhetjük a tűzoltópalackok teljes körű cseréjét, amit néhány éve kezdtünk el. Minden támogatás nagy lehetőség számunkra, hiszen kiegészíti a meglévő forrásainkat. A jövőben szeretnénk pályázni fémdetektor beszerzésére vagy a kerítés javítására is – mondta Ferenc József, az intézmény igazgatója..

Ferenc József (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Ferenc József (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

ZENTÁN ÚJ KAMERARENDSZER ÉPÜL KI

A Zentai Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozata, a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola egymillió dináros támogatást nyert a program keretében.

– Komplett biztonsági kamerarendszert szerelünk fel, mivel eddig nem volt ilyen az iskolában. Ez nagy előrelépés a falusi iskolák számára, hiszen a minőségi oktatás mellett a biztonságot is garantálnunk kell – nyilatkozta Gordán Kolos, az iskola igazgatója. Az igazgató hozzátette, hogy a felsőhegyi iskola egy másik sikeres pályázat révén a tornaterem tetőszerkezetének cseréjére is támogatást kapott, több mint tízmillió dinár értékben, és a közbeszerzés előkészítése már folyamatban van.

Gordán Kolos (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Gordán Kolos (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A BIZTONSÁG KÖZÖS FELELŐSSÉG

Az eseményen elhangzott, hogy a program nem egyszeri támogatás, hanem hosszú távú fejlesztési stratégia része. A tartományi kormány célja, hogy minden vajdasági iskola biztonságos, modern és a tanulók fejlődését támogató környezetben működhessen.

– A biztonságos iskola nem csupán a tanulás helye, hanem olyan tér, ahol a gyermekek nyugodtan fejlődhetnek és támogatásra találnak – zárta gondolatait Ótott Róbert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az eseményen 41 oktatási intézmény képviselője vett részt, köztük több magyar tannyelvű iskola is (Fotó: Dávid Csilla felvétele)