Lezárult az Európa Kollégium idei első pályázati köre, amelyre az újvidéki felsőoktatási tanulmányaikat most megkezdő elsőéves diákok jelentkezhettek – közölte a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a hivatalos Facebook-oldalán.
A bentlakás lehetőségét összesen 86 hallgató nyerte el, akik így az új tanévben a korszerű kollégium biztos hátterével kezdhetik meg tanulmányaikat. A részletes ranglista elérhető az MNT honlapján.
A második pályázati kör október végén indul, és ezúttal minden évfolyam hallgatója (alap-, mester- és doktori képzésben részt vevők) jelentkezhet majd.
Az MNT emlékeztetett: az Európa Kollégium tevékenysége szorosan illeszkedik a Tanács célkitűzéseihez, hiszen a vajdasági magyar fiatalok szakmai fejlődését, közösségi életét és szülőföldön való boldogulását támogatja.

Nyitókép: MNT / Facebook