2025. július 26., szombat

Bátran megszólalni szerbül

Pénteken zárult az MNT szerb nyelvi képzése az Európa Kollégiumban

Interaktív feladatok, beszédgyakorlatok, városnézés és karaoke – de minden kizárólag szerb nyelven! Ilyen és hasonló foglalkozások töltötték meg a Magyar Nemzeti Tanács szerb nyelvi felzárkóztató képzésének utolsó, záró hetét és egyben egyhetes intenzív nyelvi táborát Újvidéken az Európa Kollégium Egyetemista Központban. A képzés zárásaként Fremond Árpád, az MNT elnöke minden diáknak elismerő oklevelet nyújtott át, amely arra ad bizonyítékot, hogy a fiatalok sikeresen elvégezték az összesen háromhetes kurzust. 
 

Fremond Árpád, az MNT elnöke nyilatkozik a képzésről (Fotó: Rapos Lenke)

Fremond Árpád, az MNT elnöke nyilatkozik a képzésről (Fotó: Rapos Lenke)

– A tanfolyamot 2012 óta szervezi meg éves rendszerességgel a nemzeti tanács. Erre a turnusra főleg a harmadikos középiskolások jelentkezését vártuk idén is. A jelentkező tanulók száma 50 és 100 között van, de általában minden évben kevesebben fejezik be a kurzust – mondta az MNT elnöke. Hozzátette, a képzés első két hetében a diákok, illetve azon személyek, akik külföldről hazatérve szeretnék csiszolni a nyelvtudásukat, tantermi órákon vehettek részt több településen, a tanfolyam harmadik hete, a tábor, pedig egy felmérő megírásával zárul.

Több mint harmincan fejezték be sikerrel idén a képzést (Fotó: Rapos Lenke)

Több mint harmincan fejezték be sikerrel idén a képzést (Fotó: Rapos Lenke)

– Az idén több mint harminc diák írta meg ezt a tesztet – közölte az MNT elnöke, és mint hozzátette, ennek a turnusnak a befejeztével nyomban megnyitják majd a jelentkezést a frissen felvételt nyert egyetemisták számára.

– Szeptember 1-jétől 12-éig tudjuk majd ezt a programot ugyanígy megismételni – szögezte le Fremond Árpád, hozzátéve, ezt az MNT jelentős programnak tartja, ezért a jövőben még több hangsúlyt szeretnének fektetni rá, hiszen a tapasztalat még mindig az, hogy a diákok nem nagyon akarnak megtanulni szerbül.

– Ha ezt a közösséget képviselnénk és boldogulni szeretnénk, elengedhetetlen, hogy a nyelvtudás meglegyen, azonban a tapasztalatunk az, hogy aki Újvidékre jön, az 6 hónap alatt, de legfeljebb egy év alatt megtanul szerbül – emelte ki a nemzeti tanács elnöke, és felhívta a figyelmet az MNT demonstrátori programjára is, amely nagyban hozzájárul az elsőévesek támogatásához.

A képzést idén első alkalommal szervezte a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, amelynek megbízott igazgatója, Perpauer Attila elmondta, több helyszínen folyt az oktatás Vajdaság-szerte.

Perpauer Attila megbízott igazgató (Fotó: Rapos Lenke)

Perpauer Attila megbízott igazgató (Fotó: Rapos Lenke)

– A diákokat 8 tanár oktatja a tanfolyam ideje alatt, akik nemcsak a tárgyi tudásnak az átadására összpontosítanak, hanem a gyerekek személyiségfejlődésére, és arra, hogy minél nagyobb szintű kommunikációt tudjanak megvalósítani egymás között – fejezte ki gondolatait Perpauer Attila.

A tantermi oktatás egyébként 6 különböző településen folyt, Szabadkán és Zentán kettő-kettő, egy kezdő és egy haladó csoporttal, továbbá Magyarkanizsán, Adán, Topolyán és Temerinben. Ivanković Mirjana, a temerini Kókai Imre Általános Iskola szerb szakos tanára, és a kurzus egyik oktatója elmondta, az első és az utolsó felmérés eredményei között látható különbség van.

Ivanković Mirjana tanárnő (Fotó: Rapos Lenke)

Ivanković Mirjana tanárnő (Fotó: Rapos Lenke)

– A program, mint minden évben, az idén is beszédcentrikus volt. A kommunikációfejlesztésen, a passzív nyelvtudás aktiválásán és a szókincsbővítésen van a hangsúly – szögezte le a tanár, kiemelve, a nyelvtant csak funkcionálisan tanulják. Röviden elmagyarázzák, majd azonnal megpróbálják beleépíteni a beszédbe.

– Igyekezünk a fiatalokat minél inkább bátorítani, hiszen nagyon soknak közülük csak azt az úgynevezett belső gátat kell átlépniük – tette hozzá. Azt is kiemelte, nemcsak a diákok számára intenzív tanulás ez a tábor, a tanárok számára is egy pedagógiai továbbképzés, hiszen ez alatt az egy hét alatt rengeteget tudnak tanulni egymástól is, amit később hazavihetnek a saját tantermükbe.

A szenttamási Szögi Ticián, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola tanulója elmondta, nemcsak csoportokra osztott, hanem közös foglalkozásokat is rendeztek nekik a tanárok.

Szögi Ticián (Fotó: Rapos Lenke)

Szögi Ticián (Fotó: Rapos Lenke)

– Ilyenkor ismerkedhettünk, barátkozhattunk egymással, és még szerb nyelvi beszédkészségünk is fejlődött közben – emelte ki, hozzátéve, játékosan, csoportmunkákkal színesítették a tanárok a tanórákat.

– Szövegeket kellett írni és szerbül előadni azokat – mesélte. Azt is megosztotta velünk, hogy számára a legnagyobb kihívást a nyelvtan jelentette, de úgy érzi, sikerült neki ebben is fejlődni.

Gombár Viktor, az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium tanulója elmondta, annak ellenére, hogy Újvidékre jött középiskolába, nem igazán tudott, akart megszólalni szerbül.

Gombár Viktor (Fotó: Rapos Lenke)

Gombár Viktor (Fotó: Rapos Lenke)

– Mindenkinek el kell indulnia egy szintről. Hibákat mindenki véthet, ezekből tanulni is tudunk – mondta, hozzátéve, szerinte ez a tábor tökéletes alkalom arra, hogy ezt a gátat leküzdje valaki magában.

– A legérdekesebb programok szerintem a kirándulósak voltak. Annak ellenére, hogy ismerem a környéket, sok minden újat megtudtam egy-egy épületről, templomról. Jó volt, hogy nem csak a tanulás, hanem ilyen jellegű programok is kitöltötték a napjainkat itt.

Az MNT programja Magyarország Kormányának támogatásával – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósulhatott meg. Az okleveleket a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény állította ki, amelynek igazgatója, Sarnyai Károly is jelent volt a diplomák kiosztásán.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Rapos Lenke felvétele