2025. május 31., szombat

Különböző vélemények vannak a tanévvel kapcsolatban az akadémiai közösségben

A Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiuma a hallgatók, a dékánok és a rektor közötti megbeszéléseket követően bejelentette, hogy az akadémiai közösségen belül eltérő vélemények vannak, különösen a tanév befejezésének módját és a blokádok folytatásának lehetőségét illetően, és időre van szükségük ahhoz, hogy „demokratikusan és tudományos szempontból” összehangolják nézeteiket és intézkedéseiket, írja a Vajdasági Rádió és Televízió.

A közleményben felszólítják az akadémiai közösség minden tagját, hogy továbbra is elkötelezettek legyenek a nyílt párbeszéd, a szolidaritás és a társadalom jövőjével való törődés eszméi mellett. 

Hozzáteszik, hogy a beszélgetés résztvevői, akik az egyetem megőrzésére és a hallgatói követelések teljesítésére irányuló közös tevékenységekről szóló javasolt kezdeményezéseket vitatták meg, kifejezték hajlandóságukat arra, hogy „ebben a szellemben folytassák a tárgyalásokat”.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: BETA/MILOŠ MIŠKOV