2025. május 6., kedd

Mátol sztrájkol a Belgrádi Orvostudományi Kar

Hétfőn, május 5-én általános sztrájkba lépett a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Kara, válaszul a hónapok óta tartó hallgatói tiltakozásokra és az oktatási rendszer problémáira.

A sztrájk ideje alatt semmilyen szinten nem lesz oktatás, elővizsga-tevékenység. A vizsgaidőszakokat sem tűzik ki” – írták az orvostanhallgatók az X közösségi hálózaton.

Úgy vélik, hogy a kar oktató és nem oktató dolgozói megmutatták, hogy „fel tudnak állni és egységesen harcolni követeléseik teljesítéséért".

„Mától együtt vagyunk ebben a harcban. Az orvosi kar hallgatói üdvözlik és határozottan támogatják a dolgozók sztrájkba lépéséről szóló döntést” – tették hozzá a diákok közleményükben.

A kar épületét blokád alatt tartó egyetemisták felszólították Szerbia összes egyetemi karának dolgozóit, hogy csatlakozzanak az Orvostudományi Kar dolgozóihoz, és „sztrájkba lépve álljanak ki diákjaik mellett”. Az Orvosi Kar dolgozóinak sztrájkbizottsága bejelentette, hogy a sztrájk addig tart, amíg a kormányhoz, az illetékes minisztériumhoz és a kar vezetőségéhez eljuttatott követeléseik nem teljesülnek.

A költségvetésből finanszírozott területeken és tevékenységekben a munkakörülményekre vonatkozó kormányrendelet visszavonását, valamint a diákok fizikai védelmét és a nyomásgyakorlás megszüntetését követelik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Egyetemisták tiltakoznak (Fotó: X/@Blokada_Mfub)