2024. május 9., csütörtök

Tanévkezdésig elvégezni a javításokat

A tartományi kormány támogatásával 42 iskolaépületen állítják helyre a viharkárokat

A tartományi kormány  mintegy 220 millió dinárral támogatja azokat az általános- és középiskolákat, amelyek épületei megrongálódtak a viharban. A szerződéseket tegnap Igor Mirović tartományi kormányfő adta át a vihar által megkárosított vajdasági oktatási intézmények képviselőinek.

– Nehéz időszakon vagyunk túl. Két nagyobb viharhullám is elért bennünket, amelyek súlyos károkat okoztak. Mindennek ellenére hiszem, hogy sikerül a támogatásunk révén, illetve az önkormányzat segítségével rövid időn belül helyreállítani megsérült általános- és középiskolák épületeit – mondta Mirović. A tartományi kormányfő kiemelte, az egészségügyi ellátórendszer részét képező épületekben és a kulturális központokban is folyik a károk felszámolása, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a vallási épületekre.

Ótos András felvételei

Ótos András felvételei

A szerződések átadásán Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár is jelen volt, aki kiemelte, a titkárság július elején 400 millió dinár értékben hirdetett pályázatot az iskolafelújításokra vonatkozóan.

– Akkor még nem is sejtettük, hogy július közepén és vége felé komoly viharkárokat szenvednek majd az iskolák a tartomány területén. A mai napon 219 millió dinár összegű támogatást osztottunk ki. Fontosnak tartottuk minél előbb aláírni a szerződéseket, hogy a károk elhárítása elkezdődhessen, és a lehetőségek szerint szeptember elsejéig be is befejeződjön.

A tartományi kormány nemcsak pályázat útján támogatta az iskolákat, hanem a kormányfő határozata alapján a költségvetési tartalékból is eszközöket különített el a nagyobb károkat szenvedett iskolák részére – emelte ki a titkár.

Az óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tetőjavításra kapott pénzeszközöket. Gordana Kovačev, az iskola igazgatója szerint a befolyt összeg elegendő lesz a felújításra. Elmondta, hogy a tartományi titkárság mellett Óbecse községtől is kaptak segítséget.

A bácsföldvári Svetozar Marković Általános Iskola is sikeresen pályázott.

– Az iskolánkban magyar és szerb nyelven is folyik az oktatás, ezért nagyon fontos számunkra, hogy szeptemberben rendes körülmények között tudjuk megkezdeni az évet. Szerencsére minimális időn belül megkaptuk a szükséges pénzeszközöket, aminek nagyon örülünk. Ennek köszönhetően helyre tudjuk állítani a tornaterem tetőszerkezetét, amely nagy károkat szenvedett a viharban – mondta Gordana Stojšić igazgató.

A pályázat keretében 42 iskola 46 projektét tudta támogatni a tartományi kormány.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

Nyitókép: Ótos András