Mint azt az oktatásügyi dolgozók négy mérvadó szakszervezete bejelentette, hétfőtől sztrájkba lépnek, vagyis 30 perces órákat tartanak. Becsléseik szerint mintegy 1000 iskolában csatlakoznak a dolgozók a tiltakozás, érdekérvényesítés e formájához. Az oktatásügyi dolgozók mintegy háromnegyede tartozik valamely szakszervezethez. Mint a pénteken Belgrádban megtartott sajtótájékoztatójukon közölték, követeléseik teljesítésééig sztrájkolnak majd rövidített órák tartásával.
A vajdasági iskolák egy részében más lesz a helyzet: a Vajdasági Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezetének pénteken Szabadkán megtartott sajtótájékoztatóján Hadži Zdravko Kovač főtitkár elmondta, vezetőségük ésszerűbbnek tartja – a szociális felelősségérzet is ezt diktálja – , hogy tagságuk hetente egy napon sztrájkoljon rövidített órák tartásával: november 17-én hétfőn, november 25-én, kedden, december 3-án, szerdán és december 11-én, csütörtökön. Ezt követően pedig tiltakozó nagygyűléssel adjanak hangot tiltakozásuknak. December 15-e és január 15-e között fogadja el ugyanis a parlament a jövő évi költségvetést, amely fontos a pedagógustársadalom szempontjából, ezért ezt megelőzően kell harcolni az oktatásügy jobb anyagi helyzetéért.
A fizetések 10 százalékos csökkentésére vonatkozó törvényt már elfogadták, tehát – fejtette ki Hadži Zdravko Kovač – nem sok esély van arra, hogy az oktatásügyre ez a jogszabály ne vonatkozzon. A Vajdasági Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezete éppen ezért két követelést tart fontosnak: a fizetési osztályok bevezetésére vonatkozó törvény meghozatalát és az ágazatra vonatkozó kollektív szerződések mielőbbi aláírását, mert a jelenlegi január 15-én lejár, hallottuk a Vajdasági Oktatásügyi Dolgozók Független Szakszervezetének főtitkárától pénteken Szabadkán.
A 4 pedagógus-szakszervezet vezetőinek fent említett belgrádi sajtótájékoztatóján szóba került, a szakszervezetek semmi szín alatt nem fogják megengedni, hogy változzon az oktatási kerettörvény azon szakasza, amely szerint először az iskolákban jelentkező munkaerő-felesleget kell alkalmazni, csak azután írhatnak ki pályázatot egy-egy betöltetlen állásra. Továbbra is szeretnék elérni, hogy a 10 százalékos fizetéscsökkentés ne vonatkozzon az oktatásügyre, a fizetési osztályokat vezessenek be a közszférában, így végre kiegyenlítődnének az állami szektorban dolgozók bérei. Az új kollektív szerződések aláírását is sürgetik, és ragaszkodni fognak ahhoz, hogy megmaradjon a jubiláris juttatások és a napidíjak kifizetése. Egy számadattal is szolgáltak: a 10 százalékos levonás után az oktatásügyi dolgozók fizetése teljes óraszám esetén 38-39 ezer dinár lesz.
Pénteken az oktatásügyi minisztérium és a 4 mérvadó szakszervezet vezetője tárgyalóasztalhoz ült. Mint Zoran Kostić miniszterhelyettes elmondta, megállapodtak, hogy a fizetési osztályokra vonatkozó követelést eljuttatják a kormánynak. Az ágazati kollektív szerződések előkészítésére munkacsoport alakult, amely a jövő héten kezdi meg a munkát. Az új oktatási kerettörvény kidolgozása 10 nap múlva kezdőik, ebbe a szakszervezeteket is bekapcsolják. A szakszervezetek képviselői kedvezőnek ítélték meg azt, hogy a kormány irányába a minisztérium képviseli az érdekeiket. A tárgyalások azonban elhúzódhatnak, azt senki sem tudja megmondani, meddig tartanak.
Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár a Tanjugnak azt nyilatkozta, hogy az oktatásügyi dolgozók követelései indokoltak, a sztrájk azonban az oktatásügy esetében nem a legjobb eszköze a tiltakozásnak.


