2024. október 15., kedd

Régió és kultúra

Megjelent a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar új tanulmánykötete

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében kerekasztal-tanácskozás zajlott, amelyen bemutatták a Régió és kultúra című tartományi projektumuk tanulmánykötetét, mialatt a tanulmányok szerzői, azaz a projektum résztvevői beszámoltak kutatási tapasztalataikról és eredményeikről. A kiadványt és a projektumot Németh Ferenc, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egyetemi docense, a projektum vezetője és a kötet szerkesztője mutatta be lapunknak:

– A tartomány minden évben tanulmánypályázatot hirdet meg. Az egyetemi tanároknak ugyanis az oktatáson kívül a tudományos kutatómunka is nagyon fontos. Egyrészt a saját előremenetelükért, másrészt pedig az intézmény színvonalának erősítéséért. Az MTTK külön hangsúlyt fektet arra, hogy évente minél több egyetemi tanár, tanársegéd vegyen részt tudományos kutatómunkákban.

A Régió és kultúra projektumunkat három vonatkozásban közelítettük meg, és a társadalomtudomány témaköréből kilenc tanulmányt tartalmaz. Ez alkalomból jelent meg az azonos című kötet is, amely a projektum tudományos eredményeit tartalmazza, három témakörbe csoportosítva: nyelv és művelődés, a történelemkultúra-szokáskultúra, oktatás-egyetemi képzés. A projektum kiindulópontja a régió, ez estben Vajdaság nemzeti sokszínűsége, ami számos lehetőséget kínál az interkulturális kapcsolatok nyelvi, irodalmi, történelmi és művelődéstörténeti kontextusból történő megközelítésére, vizsgálatára. A résztvevők ezt a lehetőséget használták ki, amikor a kultúra különböző szegmenseinek látószögéből kutatták az adott régiót. Az itt közölt tanulmányok többféle szerzői gondolatmenetet tükröznek, és többféle szemszögből vizsgálják a kultúra egyes jelenségeit, megnyilvánulásait – mondta Németh Ferenc, és hozzátette, hogy dr. Takács Márta megbízott dékánnal büszkék a kiadványukra, mert nem öncélú.

– Gazdag tanulmányi anyagot tartalmaz, amelyet hasznosítani lehet az oktatásban is. A kötetnek három jeles határon túli recenzense van: dr. Bertók Rózsa a Pécsi Tudományi Egyetemről, dr. Tapodi Zsuzsanna a csíkszeredai Sapientia Egyetemről és dr. T. Molnár Gizella a Szegedi Tudományegyetemről. Projektumunk színvonalát bizonyítja az is, hogy e három szaktekintélynek örvendő recenzens is kiadásra ajánlotta a tanulmánykötetet, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy bizonyos rangot kapjon a kiadvány. Ez viszont csak egyike a számos projektumi tanulmánykötetnek, amelyet megjelentettünk. Az MTTK-ban ennek többéves hagyománya van, és nagy gondot fordít rá – fejtette ki, majd külön hangsúlyozta, hogy az MTTK köszönetet mond a Tartományi Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Titkárságnak, amiért támogatta ezt a projektumot, a továbbiakban pedig kitért arra is, hogy folytatni szeretnék a projektumot.

– Más kutatóink is érdeklődnek, akik nem vettek részt az első projektumban, de szívesen csatlakoznának. Reményeink szerint tehát folytatjuk ezt a témakört, és arra összpontosul a figyelmünk, hogy minél több fiatalt bevonjunk a kutatásba. Ennek minősítése ugyanis számít a tudományos előmenetelnél, ugyanakkor nemzeti sokszínűsége miatt fontos Vajdaságot kulturális vonatkozásban több szempontból is kutatni.