2026. július 22., szerda

Oktatás

A pénzügyi ismeretekről magyarul

A Pénzvilág című segédtankönyv a közgazdasági szakközépiskolák diákjai számára készült, elsősorban a pénzforgalmi ügyintéző, az ügyintéző titkár, a kereskedelmi és szolgáltatási ügynök, a közgazdasági technikus és az idegenforgalmi ügyintéző szakokon tanulóknak. A kézikönyv a Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola kiadásában jelent meg.

Harmincnyolcan részesülnek Ady-ösztöndíjban

Az Ady Endre-ösztöndíjat minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetségprogram keretében hirdetik meg. Az ösztöndíjat a tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű diákok pályázhatják meg, a hatodik osztályosoktól a végzős középiskolásokig.

Nyílt napok a tanítóképző karon

Több mint harminc végzős középiskolás diák látogatott el szombaton az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karára, ahol nyílt napok keretében ismerkedhetett meg az intézmény kínálta lehetőségekkel. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is a játékos, barátkozással egybekötött foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt.