A szerbiai nyolcadikosok csütörtökön délelőtt 9 és 11 óra között a matematika kisérettségi feladatait töltötték ki, pénteken pedig a kombinált teszt vár rájuk. Ez utóbbira öt tantárgyból, vagyis fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból és történelemből kellett felkészülniük a diákoknak.
Oktatás
A csantavéri Német Kristóf, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium társadalomtudományi szakának harmadik osztályos tanulója egyéniben bronzérmes lett az Európai Földrajzi Olimpián. A több fordulós versenyt online szervezték meg a hétvégén, június 18-a és 20-a között.
A szerbiai nyolcadikosok tegnap az anyanyelvi kisérettségi tesztjét töltötték ki, ma 9 és 11 óra között pedig a matematikával folytatják a vizsgázást. Az oktatásügyi minisztérium közleménye szerint nem történt semmilyen visszaélés a tegnap délelőtt folyamán.
A szerbiai nyolcadikosok záróvizsgája ma veszi kezdetét. A diákokra délelőtt 9 és 11 óra között az anyanyelvi teszt feladatai várnak, ezek megoldására két óra áll a rendelkezésükre.
A Rákóczi Szövetség idén is megszervezi a Kárpát-medencei Vitorlás Táborokat, minek során a diákok belekóstolhatnak ebbe a sportágba, vagy elmélyíthetik tudásukat. Hétfőn kezdődött az első tábor Orfűn máramarosszigeti és nagybányai diákok részvételével.
Nemrég közzétettük, hogy milyen szakokra iratkozhatnak a jövendőbeli elsőévesek az Újvidéki Egyetem karain a 2021/2022-es tanévben. Ezúttal a vajdasági szakfőiskolák közül az újvidéki, a szabadkai, a nagybecskereki és a nagykikindai intézményeket mutatjuk be.

