2026. július 23., csütörtök

Oktatás

Bajban vannak az elsőgenerációs bolognások

A szerbiai egyetemek egy részén a jelek szerint nem diplomázhatnak azok a hallgatók, akik a bolognai rendszer hazai bevezetésekor, vagyis 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban kezdték meg egyetemi tanulmányaikat és egy vagy több vizsgájuk maradt hátra. Petar Veselinović, a kragujevaci Közgazdasági Kar dékánja úgy nyilatkozott a Tanjugnak, hogy a 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban beiratkozott hallgatók a törvény értelmében a korábbi program szerint nem folytathatják tanulmányaikat, hacsak nem munkaviszonyban lévő egyetemi hallgatók vagy nem profi sport...

Tanévnyitó és gólyatábor

Ötödik alkalommal rendezi meg gólyatáborát a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, amely ünnepélyes tanévkezdő ünnepséggel indult. Az idén a horgosi Túrú tanya adott otthont az ünnepélyes évk...

A sajtónyelvről, nyelvi hibákról

A Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub már második alkalommal hívta meg a Lőrincze-díjas Pomozi Pétert, az ELTE nyelvész docensét, hogy a Szabadkai Városi Könyvtárban előadást tartson azoknak az újságíróknak, lektoroknak, pedagógusoknak, és érdeklődőknek, akik napi szinten használják a nyelvet nem csak szóban, hanem írott formában is. Az anyanyelvi séta című rendezvényen Pomozi Péter előadása mellett Farkas Zsuzsa, a Kossa elnöke és Csík Mónika költő, lapunk lektora is szólt pár szót az érdeklődőkhöz.