A Szerbiai Képviselőház sürgősségi eljárásban tegnap a média és köztájékoztatási, az elektronikus médiumokról és a közszolgálati médiumokról szóló törvények javaslatairól kezdett vitát. Lapunknak a téma kapcsán Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője, Kókai Péter, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási kérdésekért felelős megbízott tanácsosa, Németh Ernő, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője és Mihal Ramacs, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójának tanácsadója nyilatkozott.
Média
Sikeresnek értékelik a szervezők a Bánáti Újság tizenötödik nyári újságíró-iskoláját, amelyet az elmúlt héten tartottak meg Tiszaszentmiklóson. A táborba Vajdaság több településéről, valamint Brassóból is érkeztek résztvevők.
A tiszaszentmiklósi katolikus plébánián idén nyáron is zajlik az élet. Hétfőn ugyanis kezdetét vette a Hét Nap mellékleteként megjelenő Bánáti Újság, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör által közösen szervezett hagyományos, 15.
A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) az ország összes újságíróját felszólította, hogy bojkottálják Velimir Ilić rendkívüli helyzetekkel megbízott tárca nélküli miniszter politikai tevékenységét, mivel úgy vélik, csakis így hívhatják fel a közvélemény figyelmét Ilić magatartására, kollégáikat pedig csak így védhetik meg a szóban forgó politikus primitív magatartásától.
A szabad véleménynyilvánítás olyan alapjog, amelyen a demokratikus társadalmi rend alapszik, és az Európai Unió mindig az mögé fog állni, akit megrövidítenek e jogában, jelentette ki tegnap Michael Davenport, az EU szerbiai küldöttségének vezetője.
„Azért születtünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne” – ez a címe Béres Barbara, a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója vizsgafilmjének, amelyben a fiatalok elvándorlásának kérdését boncolgatja, azzal a nem titkolt céllal, hogy az itthoni továbbtanulást és az itthon maradást népszerűsítse a középiskolás fiatalok körében. Az alkotást nagy érdeklődés mellett mutatták be pénteken este Zentán, a Zentai Gimnázium dísztermében.

