2025. július 11., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

A kínai szakemberekben minden remény

Újfent a rendelkezések betartásának a fontosságát hangsúlyozta a szakma és az államvezetés

A koronavírus új típusa elleni küzdelem tekintetében a szerbiai szakma és az államvezetés sokat vár azoktól a kínai orvosoktól, akik a hétvégén érkeztek az országba, hogy megosszák a Covid-19 elnevezésű betegség leküzdésével és megfékezésével kapcsolatos tapasztalataikat. A kínai orvosok jelenleg a helyzetet mérik fel, és hamarosan előállnak javaslataikkal – közölte Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a Happy tv-ben vendégeskedve. A tárcavezető értékelése szerint a szerb államvezetés által eddig megejtett intézkedések megfelelőek, azaz képesek életet menteni, ám ezek sem lesznek elegendőek, amennyiben a polgárok felelőtlenül lépnek fel. A szerbiai egészségügy kapacitása véges, ha túlterheljük, összeomlik – szögezte le Lončar. Mint hozzátette, ha a lakosság nem tartja magát a javaslatokhoz és nem tartja tiszteletben a tilalmakat, akkor a Dragiša Mišović kórház egy nap alatt megtelik, a zimonyi kórház két nap alatt, a Katonai–Orvosi Akadémia pedig újabb két nap alatt.

Fertőtlenítés Újvidéken (Fotó: Ótos András)

Fertőtlenítés Újvidéken (Fotó: Ótos András)

Más szemszögből, ám szintén a szabályok betartásának a fontosságára hívta fel a figyelmet Zagorka Dolovac köztársasági ügyész, mondván, hogy aki nem tartja tiszteletben a rendkívüli állapottal összefüggésben elrendelt intézkedéseket, annak szigorú büntetéssel kell számolnia. Az igazságügyi szervek a büntetési-jogi intézkedések minden egyes lehetőségével élni fognak – emelte ki, mondván, hogy az ország ügyészségei állandó ügyeletet tartanak, továbbá együttműködnek a belügyi, az igazságügyi és az egészségügyi tárcával.

Darija Kisić Tepavčević epidemiológus, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatójának helyettese megerősítette, hogy a kínai szakemberek elégedettek azzal, amit az eddigiekben tapasztaltak Szerbia fellépésével kapcsolatban. Felmérték az epidemiológiai helyzetet, továbbá a szerbiai egészségügyi rendszer működését – tette hozzá.

– Amikor megbizonyosodtak arról, hogy a fertőzések 98 százalékában teljes bizonyossággal képesek vagyunk megállapítani, hogy ki kit fertőzött meg, kizárólag elismerően szóltak tevékenységünkről – közölte Darija Kisić Tepavčević.

A szakértő a folytatásban arra emlékeztetett, hogy a koronavírus új típusa kizárólag az emberi szervezetben képes a túlélésre, vagyis maguk az emberek biztosítanak neki megfelelő környezetet a szaporodásra. Ezért fontos, hogy a megejtett és a jövőben megejtendő intézkedésekkel sikerüljön megállítani a vírus szaporodási ciklusát – tette hozzá a szakember, majd arról beszélt, hogy a fertőzöttek valós száma feltehetőleg eléri a 2 ezret. Ennek tudatában minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni, hogy ha nem lennének a szigorú intézkedések, akkor a kórházban kezelt betegek száma több száz lenne – közölte Darija Kisić Tepavčević, rámutatván, hogy egy, bizonyítottan fertőzött személyre legalább további 5–10 fertőzöttet számíthatunk.

AZ EREDMÉNYRE MÉG VÁRNI KELL

Predrag Kon járványügyi szakértő elmondása szerint a kínai küldöttséggel epidemiológus, tüdőorvos, sürgősségi orvos és egyéb szakorvosok is Szerbiába érkeztek. Mindannyiuk hatalmas tapasztalatot szereztek a Covid–19-ellenes küzdelemben – tette hozzá Predrag Kon, majd az elmúlt hét napban foganatosított szigorú intézkedésről szólván közölte: a szakmának nem volt más választása, minthogy támogassa ezeket, elsősorban azért, mert Szerbiában sok a külföldről importált fertőzéses eset. Kon hiszi, hogy a rendelkezések érdemi eredménye a jövőben mutatkozik meg.

Elmaradhatatlan a védekezés (Fotó: Ótos András)

Elmaradhatatlan a védekezés (Fotó: Ótos András)

KUTATÓK SEGÍTSÉGÉT KÉRIK

Az oktatási, tudományügyi és technológiai-fejlesztési minisztérium egy tudományos munkacsoport megalakításáról döntött tegnap. Ennek az lenne a feladata, hogy csokorba gyűjtse az összes, eddig rendelkezésre álló releváns adatot a koronavírus új típusáról, valamint a Covid–19-ről, valamint elemezze a témában közzétett tudományos munkákat, kutatásokat, azzal a céllal, hogy mielőbb sikerüljön hatékony védelmi és küzdelmi mechanizmust kidolgozni. A munkacsoporthoz önkéntes alapon csatlakozhatnak a kutatók, munkájuk elektronikus formában zajlik majd.

NAPI 20 EZER MASZK

A vranjei Yumko textilipari vállalatba látogatva Aleksandar Vulin védelmi miniszter megerősítette, hogy ebben az üzemben jelenleg naponta 20 ezer védőmaszkot állítanak elő. Ebben a gyárban a rendkívüli állapot elrendelése óta egyéb védőfelszerelést is előállítanak. Vulin szavai szerint a Yumko és jelenlegi tevékenysége a példa arra, hogy miért fontos egy országnak megőrizni a védelmi iparát. A vranjei gyár a rendkívüli állapot elrendelés óta tevékenységét a polgárok igényeihez idomította – emelte ki a miniszter a folytatásban. Az itt gyártott védőmaszkokkal elsősorban a Jablanički és a Pčinji Körzetek, illetve az említett területeken szolgálatot teljesítő katonák szükségleteit elégítik ki – derült ki.

249 FERTŐZÖTT

A tegnap délután 3 órai adatok értelmében 249 személy fertőződött meg koronavírussal az országban. Az ezt megelőző jelentés közzététele óta 61 személytől vett mintát vizsgáltak ki, ezekből 27 volt pozitív és 34 negatív. A Torlak Virológiai Intézetben eddig 822 személy mintáit vizsgálták ki. Az összes beteg közül 125 személyt kezelnek kórházban, a többiek saját otthonukban lábadoznak. Lélegeztetőgép segítségére a légzésben 16 személynek van szüksége. A Covid–19 következtében eddig ketten haltak meg az országban, egy 59 éves férfi és egy 92 éves nő. Mindketten társult megbetegedésben szenvedtek.

HÍVNI LEHET A MINISZTERT

Annyira sikeresnek bizonyult az egészségügyi minisztérium vasárnap megszervezett akciója, hogy úgy döntöttek az illetékesek, a továbbiakban mindennap este 7 és 9 óra között a 011/31-22-618-as telefonszámon bárki felhívhatja Zlatibor Lončar egészségügyi tárcavezetőt, és felteheti neki a járvánnyal, valamint az egészségügyi rendszerrel, továbbá egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdéseit. Vasárnap több mint 60 polgár élt ezzel lehetőséggel – közölték a minisztériumban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel