2024. május 9., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Visszatérnek az iskolapadokba a diákok

A vendéglátóhelyek továbbra is kizárólag a szabadban fogadhatnak vendégeket

Az oktatási minisztérium az iskolákat már a hét közepén tájékoztatta, hogy hétfőtől a középiskolások és az általános iskolák felső tagozatai újfent a tanév kezdete óta alkalmazott oktatási modell szerint járnak iskolába, s pénteken az erre vonatkozó döntést a köztársasági egészségügyi válságstáb is meghozta. Predrag Kon epidemiológus szavai szerint a tanulók visszatérése az iskolapadokba kockázattal jár, ám a szeptember óta alkalmazott óvintézkedések hatékonynak bizonyultak. A hónap végén esedékes a tavaszi szünet, addig valószínűleg nem növekszik jelentősebb mértékben az iskolákban a fertőzöttek száma, emelte ki Kon, majd megerősítette, egyéb enyhítés foganatosítását nem javasolta a testület, így a vendéglátóhelyek beltéri részükben továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
Arról azonban döntés született, hogy az idegenforgalom támogatásának a céljával a jövőben a külföldi állampolgárok nem 18 ezer, hanem a szerbiai állampolgárokhoz hasonlóan 9 ezer dinárt fizetnek Szerbiában a PCR-teszt elvégzéséért. Kon azt is elmondta, hogy a futók vonatkozásában javasolják a felkészülés megkezdését a júniusi belgrádi maratonra, „utóbbit valamilyen formában feltehetőleg megtartják, a részletekről az akkor uralkodó járványhelyzet alapján döntenek".
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy az oltás folyományaként Szerbiában mikor teremtődhetnek meg az Izraelben jellemző enyhítések feltételei, a szakértő kifejtette: az országban egyelőre nem immunizáltak elegendő polgárt.

– Akkor tekintünk egy személyt immunizáltnak, ha a második oltás óta legalább 3 hét telt el. Legalább 3,5 millió immunizált polgár szükséges ahhoz, hogy az izraelihez hasonló enyhítések indokoltak legyenek. Szerbiában jelenleg nagyjából egymillió polgárt immunizáltak. Az oltási folyamat során több mint 3 millió adag védőoltással oltottak, egy adag vakcinát nagyjából 1,8 millió polgár kapta meg, míg kettőt nagyjából 1,8 millióan – fejtette ki Kon.

6 EZER AMPULLÁT TÖLTÖTTEK MEG A TORLAKBAN
Az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) és a Generium gyógyszergyártó vállalat képviselőinek a jelenlétében pénteken ampullákba töltötték a Torlak Virológiai Intézetben a Szputnyik V első, elemzés céljával elkészített sorozatát. A hírt Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter erősítette meg Twitter-bejegyzésében, majd arra is rámutatott, hogy a gyártás első ciklusa május 20-án kezdődik.
A B92 hírösszeállítása szerint Nenad Popović elmondta, hogy az elmúlt két napban a Torlakban összesen 3 ezer ampullát töltöttek meg az említett koronavírus elleni védőoltás első dózisával és ugyanennyit a második dózissal. Ebből 1100 ampullát küldtek Moszkvába, a Gamaleja Intézetbe elemzésre, magyarázta Nenad Popović, valamint elmondta, hogy az elemzés 21 napot vesz igénybe, a Gamaleja Intézet szakértői ezt követően döntenek arról, hogy a Torlak Intézet készen áll-e a gyártásra. Popović reméli, hogy ideális esetben június elején már oltásra használhatják fel a Szerbiában ampullákba töltött oltóanyagot.

AZ EU-BÓL IS ÉRKEZIK VÉDŐOLTÁS
Várhelyi Olivér, az Európai Unió szomszédságpolitikai és bővítési biztosa videokonferencián egyeztetett a nyugat-balkáni térség államainak illetékes minisztereivel az EU finanszírozta védőoltás-adományozási program gyakorlati megvalósításáról. A Szerbiai Rádió és Televízió hírösszeállítása szerint Szerbiába, ennek a projektumnak a keretében, május elején érkezhet meg a védőoltás első szállítmánya. „A nyugat-balkáni államok külügyminisztereivel és európai integrációs minisztereivel azokról a lépésekről egyeztettem, amelyek megteremtik a védőoltás-szállítmányok megérkezésének a feltételét. Továbbra is támogatjuk partnereinket" – írta Twitter-bejegyzésében a biztos.
Az EU az említett projektumra összesen 70 millió euró vissza nem térítendő támogatást különített el.

2846 ÚJ FERTŐZÉS – 39 ELHUNYT
A csütörtök és a péntek között eltelt 24 órában országszerte 14.193 koronavírustesztet végeztek el, ebből 2846 eredménye volt pozitív (20,1 százalék). Hivatalosan 39 Covid-fertőzött hunyt el, 5920 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,90 százalék. A kórházakban 7187 Covid-pácienst gyógykezelnek, 239-et mesterségesen lélegeztetnek.
A Kragujevaci Klinikai Központ az N1 tv-nek megerősítette, hogy a koronavírus-fertőzés miatt április 12-én egy akkor háromnapos újszülöttet kellett lélegeztetőgépre tenni. Az orvosok mindent megtesznek a kisbaba állapota stabilizálásának érdekében, közölték az intézményben.
Vajdaságban előző nap 679 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 165-öt. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet szerint a tartományban 13.826 aktív fertőzést tartanak nyilván, 2859-et a székvárosban, Pancsován több mint 1300-at, míg Szabadkán több mint 1100-at.

Fejlesztések a Torlakban

Aleksandar Vučić államfő Instagram-bejegyzésének értelmében az állam 18 millió eurót fordít a koronavírus, továbbá az influenza-vírus, valamint egyéb fertőző betegségek elleni védőoltások gyártási kapacitásainak növelésére. A kormány képviselőivel arról is megállapodás született, hogy a Torlakot további 20 millió euróval támogatják az intézmény épületének és infrastruktúrájának a felújításában. Az államfő azt is megerősítette, hogy megkezdik kidolgozni a négykomponensű influenza elleni védőoltás Szerbiában való gyártásának a projektumát.

Nyitókép: A tanulók legnagyobb hányada a biológiát választotta harmadik tantárgynak (A felvétel az újvidéki Sonja Marinković Általános Iskolában készült)