2024. május 11., szombat

Hittel a gyógyítás csodáiért

Elfogadhatatlan az az álláspont, mely kizárja a spirituális tapasztalatot a gyógykezelésekből, állapították meg a témával foglalkozó budapesti tanácskozás résztvevői

A hitnek, a vallásnak és a gyógyításnak a kapcsolati rendszerével foglalkozott az a Bethesda Gyermekkórház szervezésében megtartott online konferencia, melyet a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság védnöksége alatt rendeztek meg pénteken. Hitből gyógyítani, hívő orvosként, szakemberként a teljes embert szolgálni – ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a tanácskozás, mely a szervezők elmondása szerint nemcsak a laikusokat, hanem a szakembereket is foglalkoztatják. A konferencia egyik célja az volt, hogy szakmai tapasztalatból fakadó tanúságtételekkel vezessen közelebb a hit és gyógyulás összefüggéseinek megéléséhez.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a nemzeti újrakezdés éve keretében tematikus hónapokat tart. A tematikus hónapok részeként február a gyermekegészség hónapja. Együttműködve a Bethesda Gyermekkórházzal és a Magyar Gyerekorvosok Társaságával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából a hónap során összesen négy online konferenciát rendeznek meg a gyermekegészségügy témájában, a pénteki volt a harmadik.

Folyamatosan növekszik az igény a hit kapaszkodói iránt, de csökken a szakmai készenlét ennek az igénynek a kielégítésére, olyan irányvonal a jellemző a szakmában, mely teljesen el kíván zárkózni a spirituális tapasztalatoktól, mondta el A hit szerepe az egyén és a család „gyógyulásaiban” című előadásában dr. Komlósi Piroska egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, kiképző családterapeuta. Mint mondta, számára elfogadhatatlan hozzáállásról van szó, s rámutatott olyan munkája során tapasztalt jelenségekre, felmérések olyan eredményeire, melyek szerint a hittel élők esetében eleve alacsonyabb a depresszió aránya, a gyógyulás folyamatában pedig érezhetőbb lelki békével, megnyugvással viseltetnek ezek a páciensek. A családban is fontos szerepe van a vallásosságnak, mutatott rá, közölte, hogy megfigyelték, az anyai áhítatot már a csecsemő is másolja az arcról, későbbiekben hozzájárulhat a biztonság légkörének megteremtéséhez, továbbá az imádkozás erősíti a belső értékek fontosságát, de energetizáló hatást is kifejt. A szülők megnyilvánulásait is befolyásolja a hit: a bűntudatot halmozó viszonyulás helyett csakis a megértő hozzáállás lehet eredményes, melyhez ugyancsak elvezethet a vallásos beállítottság Komlósi elmondása szerint. Fontos, hogy a gyermek első sikerélményeinek vagy kudarcainak idején milyen válaszokat kap a szülőktől, kihat a mentálhigiénés fejlődésére a továbbiakban, húzta alá.

Dr. Gyenes Vilmos gyermekkardiológus főorvos Hit és gyógyítás járványidőszakban címmel tartott előadást, a koronavírus-járvány, az ahhoz kapcsolódó aggodalmak átvészelésében mutatott rá a hitnek a szerepére, jelentőségére. Fontos kérdést jelent a gyógyászatban az, lehetséges-e egyáltalán tökéletesen gyógykezelni. Mint mondta, maga hisz abban, ez minden további nélkül, megfelelő szaktudás birtokában, igenis lehetséges.

Dr. Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénés szakember „Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán” című előadásában hit és gyógyulás kapcsolatára mutatott rá a kórházi kezelések kapcsán. Dr. Vackó László, a munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ vezető főorvosa Mindennapos csodáink a gyógyításban címmel tartott értekezést az online tanácskozáson.