2024. május 9., csütörtök

Tizenöt éve hangzott el az őszödi beszéd

2006. május 26-án hangzott el a szocialisták választási győzelmét követő balatonőszödi MSZP-frakcióülésen Gyurcsány Ferenc kormányfő beszéde, amelynek szeptemberi nyilvánosságra kerülése országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. Szeptember 17-én tüntetők megostromolták az MTV Szabadság utcai székházát, kétszáz rendőr megsérült. Október 23-án erőszakos tüntetők összekeveredtek a Fidesz Astoriánál tartott gyűléséről távozókkal, a rendőrség könnygáz és gumilövedék bevetésével oszlatta fel a tömeget, a zavargások során több százan sérültek meg.

A XXI. Század Intézet az évforduló alkalomból megjelent közleménye szerint a 15 évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszéd után indult meg a baloldal szétesése, szétaprózódása, a Gyurcsány Ferenc által akkor elmondottak pedig ma is jól jellemzik a baloldalt aszerint. Az évfordulóra kiadott elemzésben azt írták: a 2009-ben megbukott kormányfő ma ismét a baloldal vezetője.
Mint írták, a beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban több milliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg. Az elemzés szerint „nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült", és a kormányba vetett bizalom megtörése után tüntetések kezdődtek Budapesten és az ország nagyvárosaiban, a kormányfő lemondását követelve.
A Századvég jogi szakértője, ifj. Lomnici Zoltán szerint a jelenlegi budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely is tanácsadó volt 2006-ban, így ő is bűnrészese volt a gyurcsányi politikának.
Az alkotmányjogász megjegyezte: az Európai Bizottság és az Európai Tanács is szó nélkül hagyta a 2006-os eseményeket. A katalóniai függetlenségi mozgalom kapcsán a rendőrterror ellen, és Franciaországban a sárga mellényeseket ért brutális erőszak ellen sem lépett fel Brüsszel – fűzte hozzá.
Mint mondta, 2006-ban bűncselekmény történt, hiszen a választók máshogy voksoltak volna, ha tudják az igazságot. Gyurcsány Ferenc nemcsak a polgárok, de Brüsszel előtt is eltitkolt adatokat, ezzel kormánya nem teljesített uniós kötelezettségeket, Brüsszel mégsem szankcionált – tette hozzá.

Tizenöt éve az emberek szembesültek a baloldal hazugságaival, és érthető módon felháborodtak; az október 23-ai Fidesz-megemlékezésen békés emberekre támadtak a rendőrök – idézték fel szemtanúk az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő eseményeket a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elgondolkodtatónak nevezte, hogy bár 15 év eltelt, a magyarországi baloldalt még mindig Gyurcsány Ferenc vezeti.
Szanyi Tibor, az MSZP akkori képviselője a balatonőszödi MSZP-frakcióülésre visszaemlékezve azt mondta: Gyurcsány Ferenc diadalittasan felvázolt egy neoliberális kormányzást, amelyre Horn Gyula azt mondta, hogy ez nem így lesz. Hozzátette, ami a közvélemény elé kikerült, az egy összegző, indulatos megjegyzéssor volt.
Közölte: általában mindenki támogatta Gyurcsány Ferenc elképzeléseit, de konkrétan senki sem, ettől az akkori miniszterelnök indulatos lett. Amikor 2006 őszén előjött a történet, már más hangzása volt. Azt mondta: erősen rászervezett a túlzott reakció, utcai csaták és harcok következtek, „de tény, hogy Őszödön múlt el annak reménye, hogy Magyarországon egy erős baloldali kormány tud megtapadni".
Császár Attila, az M1 Híradójának riportere felidézte, 2006. május 26-án a rendőrség úgy levédte a kormányüdülőt és környékét, hogy még bent sem lehetett mobiltelefont használni. Úgy értesült, Gyurcsány Ferenc többször a reform és bukás szót ismételte, kényszerpályára állítva a szocialistákat.
Azt mondta, szeptember 17-én, a beszéd kiszivárgása napján az emberek a Kossuth téren gyülekeztek, de nem volt rendbontás. Másnap már sokan voltak a Parlament előtt, majd az MTV-székházhoz vonultak, amelyet a csekély, kivezényelt baranyai rendőrök – köztük nők – védőfelszerelés nélkül nem tudtak megvédeni.
„Nem tudni, hogy a háttérben milyen manipulációk voltak, mert a székház mögött százával álltak a rohamrendőrök, akik nem avatkoztak be" – tette hozzá.
Kitért arra, október 23-a már revansot akartak venni az embereken, szervezetten rátolták a kormányellenes tüntetőket a Fidesz-gyűlésre, ez a lovas rendőrök mozgásából egyértelmű volt. A rendőrök a tiltott viperát is használva ártatlan embereket, nőket, időseket, fiatalokat, külföldieket bántalmaztak – mondta.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, az október 23-i Fidesz-gyűlés szervezője felidézte, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédében azt mondta, a baloldal hazudott reggel, éjjel meg este, trükkök százait vetették be, és amikor az emberek szembesültek ezzel, érthető módon felháborodtak.
Hozzátette, október 23-án a Fidesz és a KDNP el akarta kerülni a már bejelentett eseményeket, a gyűlést a jogszabályok szerint bejelentették a hatóságoknak, amelyek engedélyezték azt.
Közölte: a rendőrség vezetői politikai nyomásra komoly szakmai hibákat követtek el. A rendőrökön nem volt azonosítójel, a tüntetőket az Erzsébet térről a Fidesz békés megemlékezése felé terelték. Egy feldühödött tömeget békés tüntetőkre rányomni komoly felelőtlenség - hangsúlyozta. Elmondta, a megemlékezés vége előtt már elkezdték a tömegoszlatást. Békés emberek, gyermekek, nők közé berontottak lovakkal, és ütöttek-vertek mindenkit.
Fábián Gábor, a rendőri brutalitás egyik elszenvedője azt mondta, amikor a megemlékezésről az Astoria felé hazaindult, furcsa dörrenéseket hallott, csípős szagot érzett, és azt látta, hogy a rendőrök a Deák tér környékéről lövedékeket lőnek be a tömegbe. Berántották a rendőrsorfal mögé, rugdosták, hatan-nyolcan ráfeküdtek. Megbilincselték, és azt mondták: „itt fogunk agyonlőni, rohadt Fidesz-bérenc". Úgy emlékezett, a rendőrök alkoholos, elborult állapotban voltak.
Kitért arra, az egység parancsnoka védekezésre képtelen embereknek, köztük neki is eltörte az ujját; a rendőr később egy év és nyolc hónap szabadságvesztést kapott.
„15 év után sem lehet elégtételt adni, mert az emlékeket nem lehet kitörölni. Több százezer embert félemlítettek meg. Ők egy megemlékezésre mentek el, és nem azért, hogy brutalitást nézzenek végig, és megalázzák őket" – fogalmazott.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc, aki ma a Demokratikus Koalíció vezetője (Fotó: MTI)