2024. május 11., szombat

Az SZNT kitüntette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Moyses Márton-oklevelet és díszmedált adott át a terrorizmusért kirótt börtönbüntetésből nemrég szabadult Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

A Sepsiszentgyörgyön szűk körben tartott kedd délutáni díjátadót közösségi oldalán közvetítette az SZNT. Az eseményen csak Szőcs Zoltán vett részt, a hűléssel küszködő Beke István internetes közvetítésben követte a rendezvényt.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta: a Moyses Márton kitüntető címhez oklevél, díszmedál és a „Vétlenül az igazságért" jelmondat tartozik. Hozzátette: olyan jelvényt készítettek, amely állandóan viselhető. Ezt ugyanis nem a büszkeség jeleként, hanem azért kell viselni, hogy a közösséget helytállásra biztassa.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke laudációjában azt mondta: Beke István és Szőcs Zoltán azt tette, amit minden nemzeti érzelmű székely fiatalnak tennie kellene. A rendelkezésére álló eszközökkel közösséget formált, az egy évszázada tartó elnemzetlenítési törekvések ellensúlyozására cselekedett. Nem rejtette véka alá, büszkén vállalta, és a mindennapokban is megélte őseitől örökölt identitását. Ferencz Csaba úgy vélte: a hatalom példát akart statuálni velük, ezért kellett börtönbe vonulniuk.
Szőcs Zoltán köszönetében kifejtette: fiatalon és lázadón tették a dolgukat. Hozzátette: a kitüntetés mindazokat illeti, akik kitartottak.
A díjátadó ünnepség keretében mutatták be Hegedüs Imre János Az ötödik kerék című, Moyses Márton életéről szóló regényt. Amint Ferencz Csaba felidézte: Moyses Márton több társával megpróbált átszökni a román–magyar határon, hogy az 1956-os magyar forradalom segítségére siessen. A székely fiatalembert bebörtönözték, rabsága alatt kivágta a nyelvét, hogy erőszakkal se lehessen vallomásra bírni, szabadulása után pedig Brassó főterén felgyújtotta magát, és néhány hónap szenvedés után meghalt. Ferencz Csaba a székelység mártírjaként említette.