Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök április 12-ére írta ki a magyarországi parlamenti választás időpontját. A negyedik hónap második vasárnapjára tett dátum az alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény által lehetővé tett legkorábbi időpontnak számít.
Az államfő keddi közleményében kiemelte, hogy a szabad választások a képviseleti demokrácia alappillérét jelentik, a népszuverenitás kifejezésének kiemelkedő eseménye az országgyűlési választás, mely során minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár szabad és felelős döntésével határozhatja meg Magyarország sorsát.
Sulyok Tamás arra biztatta Magyarország állampolgárait, hogy éljenek a törvény adta lehetőségükkel és a választás jogával – áll a közleményben. A választási névjegyzékbe regisztrált külhoni magyar állampolgárok a korábbi gyakorlathoz híven most is levélszavazás útján élhetnek állampolgári jogukkal.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) készen áll a 2026-os országgyűlési választások lebonyolítására – közölte honlapján az intézmény. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést – tették hozzá. A kampányidőszak hivatalosan február 21-én kezdődik.
A magyarországi lakcímmel rendelkező, de a választás időpontjában külföldön tartózkodó magyar választópolgároknak ezúttal is lehetőségük nyílik ara, hogy a külképviseleteken szavazzanak. Erre a célra minden korábbinál több, 151 nagykövetség és konzulátus áll rendelkezésre világszerte. A 2022-es választás óta külképviselet nyílt Oszakában, Jerevánban, Dar-es-Salaamban, N’Djamenában, Kigaliban és Kinshasában. Már nem lehet szavazni Dakarban, Ukrajnában pedig Lviv helyett Beregszász az új helyszín.
Ülésezik a magyar parlament (Fotó: MTI)
Az NVI tájékoztatása szerint a választások lebonyolításában mintegy kilencvenezer bizottsági tag és húszezer választási irodai munkatárs vesz részt.
Közölték azt is, az iroda kiemelt figyelmet fordít a választópolgárok tájékoztatására, ennek részeként elindította megújult honlapját, amely korszerűbb megjelenéssel, átláthatóbb felépítéssel és felhasználóbarát működéssel segíti a választópolgárok, jelölőszervezetek és jelöltek, valamint a sajtó munkatársainak tájékozódását, magyar és angol nyelven egyaránt. Az új weboldal modern technológiai megoldásokra és felhőalapú infrastruktúrára épül, így nagy terhelés mellett is stabil és megbízható működést biztosít – írták.
Közölték azt is, hogy azt a pártot vagy országos nemzetiségi önkormányzatot, amely jelöltet vagy listát kíván állítani a választáson, február 3-ától lehet jelölőszervezetként bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál. A választópolgárok számára február 5-étől válik elérhetővé a választásokkal kapcsolatos kérelmek – például az átjelentkezési kérelem, mozgóurna iránti kérelem, továbbá a külképviseleti szavazás iránti kérelem – benyújtása.
A kampányidőszak február 21-én kezdődik, a jelölőszervezetek és a jelöltté válni kívánó választópolgárok ettől a naptól kezdve gyűjthetik a jelöltséghez szükséges ajánlásokat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok március 18-áig kérhetik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe ahhoz, hogy a 2026. évi általános országgyűlési választáson élhessenek választójogukkal. Az NVI tájékoztatása szerint a választással kapcsolatos valamennyi névjegyzéki kérelem elérhető a https://www.valasztas.hu/ugyintezes oldalon, valamint benyújtható személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján bármelyik helyi választási irodában.
Az országgyűlési választás kitűzésével az országgyűlési frakcióval rendelkező pártok NVB-be delegált tagjainak mandátuma továbbra is fennmarad, és további delegáltakat küldhetnek a testületbe az országos listát állító pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
Az országgyűlési képviselők választásán az országos lista állítása jogán az NVB-ben helyet foglaló NVB-delegáltak megbízatása az Országgyűlés alakuló üléséig tart. Az NVB feladatai közé tartozik a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása. Általános feladata, hogy iránymutatást adjon ki a választással kapcsolatos jogszabályok egységes értelmezéséért, az egységes joggyakorlat kialakításáért.
További feladatai is vannak az NVB-nek az országgyűlési választáson: dönt az országos listák és az azokon szereplő jelöltek nyilvántartásba vételéről, kisorsolja az országos listák sorszámát. A szavazást követően az NVB felügyeli a levélben érkezett szavazatok számlálását.
A Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg, mely jelölőszervezetek listái érték el a törvényben meghatározott ötszázalékos szavazathatárt; ezen listák jelöltjei juthatnak mandátumhoz. A bizottság legkésőbb a szavazást követő 19. napon megállapítja a listás választás eredményét. Az NVB elnökének feladata, hogy kiadja a mandátumot szerző képviselőknek a megbízólevelet.
A választást követően az NVB elnöke beszámol az Országgyűlésnek a képviselő-választásról.
Nyitókép: www.sandorpalota.hu


