2026. január 13., kedd

„A már bevált, biztos utat kell választani”

A kormány bebizonyította, hogy a legnagyobb veszélyektől is meg tudja védeni Magyarországot

A kormánypártok bebizonyították, hogy a legnagyobb veszélyektől is meg tudják védeni Magyarországot, és így az újabb választási győzelmük lenne a legjobb garancia a háborúból való kimaradásra és a migránsok kívül tartására – közölte Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Igazság órája című műsorban arról számolt be, hogy a kormánypártok 2006 ősze óta minden választást megnyertek, ismerik a receptet, sok munkára van szükség, és a következő három hónap is erről szól. „Csak rajtunk múlik, hogy Magyarország milyen irányba megy tovább, hogy maradunk a szuverén magyar úton, ami azt jelenti, hogy tudjuk garantálni, hogy Magyarország jövője a béke és egy migránsmentes ország, vagy van a brüsszeli út, amely a háborúba való belesodródást és egy bevándorlóországot jelent” – figyelmeztetett.

„A háborúból való kimaradás és a migránsok kívül tartása, az egy napi feladat. Azt mindennap el kell végezni, ennek a feladatnak soha nincsen vége, ezért ezt nem egyfajta adottságként, nem természetesnek kell venni, hanem egy mindennapi feladatnak. És hogyha megkapjuk a felhatalmazást, akkor ezt a napi feladatot továbbra is el fogjuk végezni” – folytatta, kiemelve, hogy a veszélyek korában a biztonság a legfontosabb, nem érdemes könnyelműnek lenni, és a biztos, kipróbált utat a bizonytalanra kicserélni, nincs itt az ideje a kísérletezgetésnek.

„A veszélyek korában mindig a már bevált, biztos utat kell választani, s a Fidesz megmutatta, hogy biztonságban tudja tartani az országot, megmutattuk, hogy kint tudjuk tartani a háborút, kint tudjuk tartani a migránsokat, kint tudjuk tartani a genderőrületet, ezt a biztonságot jelenti ma a Fidesz” – szögezte le.

Szijjártó Péter ezután rátért az elmúlt évtized válságaira, a migrációs krízisre, a koronavírus-járványra, majd az ukrajnai háborúra, és kifejtette, hogy ilyen bizonytalanságok közepette természetes a biztonságra törekvés. „Mindenki azt keresi, hogy ki az, aki meg tudja őt védeni, meg tudja védeni egy gazdasági válságtól, meg tudja védeni egy egészségügyi válságtól, egy migrációs válságtól, egy háborútól. És ha visszanézünk az elmúlt másfél évtizedre, büszkén mondhatjuk, hogy a Fidesz mindezektől meg tudta védeni az országot” – hangsúlyozta, hozzátéve, a gazdasági világválság után következett be a magyar gazdaság átszervezése, amelynek nyomán ma Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni a magyar embereknek. „Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit kell fizetni a magyar embereknek, és Magyarország csodájára jár a világ a családtámogatások terén. A migrációs válságot mi a déli határunknál meg tudtuk állítani. (…) A Covid alatt a leggyorsabb oltási programot tudtuk végrehajtani, a háborúból pedig mind a mai napig ki tudtunk maradni” – sorolta, leszögezve, ez a négy nagy biztonsági válság, amely meghatározta az elmúlt másfél évtizedet, azt bizonyította, hogy a Fidesz a legnagyobb veszélyektől is meg tudja védeni Magyarországot.

A miniszter végül érintette azt is, hogy Európa két atomhatalma, Franciaország és Nagy-Britannia gyakorlatilag a napokban bejelentette, hogy háborúba mennek, ugyanis katonáik Ukrajnába küldése lényegében ezt jelenti, és a céljuk ezzel az, hogy a háború lángja szétterjedjen az egész kontinensen. Mint mondta, azért is kritikus fontosságú a tavaszi választás, mert Magyarország a frontvonalon fekszik, és a kérdés így az, hogy beletolják-e a háborúba. „Csak akkor nem tudnak beletolni minket a háborúba, hogyha a Fidesz megnyeri a választást április elején. Ha nem nyerünk, akkor nyugatról beletolnak minket a háborúba. Ha nyerünk, akkor belénk fog törni a bicskájuk” – vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szijjártó Péter szerint a veszélyek korában a biztonság a legfontosabb (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)