2025. december 24., szerda
HUNGARY HELPS PROGRAM

Számíthatnak Magyarországra az üldözött keresztények

Karácsony Krisztus születésének és a békének az ünnepe. Ezért sem feledkezhetünk meg arról, hogy miközben mi otthonainkban meghitten ünneplünk, világszerte emberek sokasága mindezt csak fenyegetések, terror és háborúk árnyékában teheti meg. Több mint 380 millióra tehető az üldözött keresztények száma, akik a Megváltó érkezését titokban, félelemben, kirekesztettségben, sőt sokszor tömeggyilkos támadások célkeresztjében kénytelenek ünnepelni – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium keddi közleményében.

Miközben a növekvő keresztényellenesség és az elhibázott migrációs politika miatt már a nyugati országokban is terrortámadásoktól kell tartaniuk a karácsonyi programok látogatóinak, addig Magyarországon biztonságban készülődhetünk az ünnepre. „Államtitkárságunk 2025-ben is folytatni tudta küldetését az üldözött vagy szükséget szenvedő keresztényekért” – tartalmazza a közlemény.

Közölték, idén több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el a Hungary Helps Programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek. Véres terrortámadások által sújtott közösségeknek adtak azonnali segítséget Szíriában, Nigériában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – tették hozzá.

Emlékeztettek: megélhetést erősítő támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a közelmúlt fegyveres konfliktusai által sújtott keresztény közösségek ne szoruljanak további segélyre, hanem az elvándorlás helyett maguk teremthessék meg jövőjüket a Közel-Keleten, a Száhel-övezetben, Örményországban és Pakisztánban.

„A szentföldi kereszténység megerősítését célzó, ezeréves magyar történelmi küldetésünk újabb nagy pillanatát élhettük meg a Jordán folyó partján, Krisztus megkeresztelkedésének helyszínén, a magyar kormány támogatásával felépült templom felszentelésekor. Ebben a keresztényekre nézve egyre fenyegetőbb nemzetközi környezetben Magyarország válasza nem gyengült: a szükséget szenvedő keresztényekért végzett munkánk a korábbi éveket is túlszárnyalva erősödött” – fogalmaztak.

A támogatást kiterjesztették a kereszténységük miatt ártatlanul szenvedő keresztényeken kívül másokra is. Idén is adományokat juttattak az ukrajnai és a gázai háborúban szenvedő embereknek. A két éve indult csádi szerepvállalásuk is meghozta első gyümölcseit: agrárfejlesztések, szakképzések és a menekültellátó képességek megerősítése járulnak hozzá az Európa biztonsága szempontjából is kiemelkedő jelentőségű ország stabilitásához – sorolták.

Köszönjük, hogy támogatják törekvéseinket – jövőre is folytatjuk közös missziónkat – tartalmazza a tárca közleménye.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pakisztáni keresztények (Fotó: Beta/AP)