2025. december 24., szerda

Béremelések újévtől Magyarországon

Az év utolsó Kormányinfóját tartották

Az ünnepek előtt tartotta az év utolsó sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A kancelláriaminiszter elsősorban a január elsején hatályba lépő kormányzati döntésekről és határozatokról számolt be. A kormányszóvivő pedig az M4-es gyorsforgalmi út legújabb szakaszának építéséről tájékoztatott.

Növekvő bérek

„A munkaadók és a munkavállalók között megállapodás született a minimálbér-emelésről és a garantált béremelésről. A minimálbér összege 322.800 forint újévtől, a garantált bér pedig 373.200 forint január 1-jétől. Emellett a kormány a legutóbbi ülésén elfogadta azt a 11 pontos vállalati adócsökkentési programot, amely január 1-jén lép hatályba. Ez évente majdnem 190 milliárd forintot hagy a kis- és középvállalkozásoknál. Fontos kiemelni, hogy az áfamentesség mértéke 18 millió forintról 20 millió forintra emelkedik, és ezt is a következő években 22–24 millióra fogjuk emelni. Tehát hosszabb távú és kiszámítható perspektíva áll a kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére.

A 13. havi nyugdíj kifizetése mellett most először a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését is megkezdjük. Annak első negyedét februárban a 13. havi nyugdíjjal együtt fogják megkapni a nyugdíjasok. Folytatódik az általános nyugdíjemelés is, ezzel az átlagnyugdíj már 250.000 forint fölé fog emelkedni. Szintén a jövő évben a közszolgálatban dolgozók számára 1 millió forintos otthontámogatási segítséget nyújtunk. Azoknak, akik ingatlant vásárolnak, ez felhasználható az önrészhez, illetve akik ingatlanhitelt törlesztenek, azoknak is ez 1 millió forintos segítséget jelent. Folytatódik a tanárok béremelése is. Magyarország 2030-ig vállalta, hogy a diplomások átlagbérét 80 százalékkal emeli, majd ezen a szinten tartja a pedagógusok, a tanárok átlagbérét. A közigazgatásban ugyancsak folytatódik a béremelés, itt 15 százalékos béremelésre kerül sor január 1-jén. A korábbi megállapodásnak megfelelően folytatódik az igazságügyi alkalmazottak béremelése is. A bíráknál ez 48 százalékos béremelést jelent két év alatt” – hangoztatta Gulyás Gergely.

Átadták az M4-es legújabb szakaszát

Vitályos Eszter kormányszóvivő arról számolt be, hogy az elmúlt két hétben csaknem 205 milliárd forint összegben adtak át beruházásokat Magyarországon. Átadták egyebek között az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát. A mostani átadással az M4-es autóútból már több mint 150 kilométer készült el a főváros és a járások között. Ez a 34 kilométer hosszúságú beruházás, amely 170 milliárd forintból valósult meg, három fő egységből áll: a Törökszentmiklóst elkerülő szakasz négysávosra bővítése, a Kisújszállást elkerülő szakasz négysávosra bővítése, valamint a két város közötti új nyomvonal építése négy sávon. 2010-ben a gyorsforgalmi utak hossza 1273 kilométer volt Magyarországon, ami 2025-re csaknem 2000 kilométerre emelkedett. Felépült összesen nyolc dunai és tiszai híd, és most már 22 megyei jogú város elérhető gyorsforgalmi úton. „Ezzel elértük, hogy a magyar emberek 90 százaléka fél óra autótávolságra lakik valamelyik sztrádától. Ez nyilvánvalóan gyorsabb, kiszámíthatóbb közlekedést jelent a munkába járóknak, a vállalkozásoknak és a családoknak, miközben a településeket tehermentesítjük az átmenő forgalomtól” – mondta el a kormányszóvivő.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: MTI/Hegedüs Róbert