2025. augusztus 2., szombat
AUGUSZTUS 20.

A DCJ Stílusgyakorlat Magyarország tortája

A gyulai Kézműves Cukrászda DCJ Stílusgyakorlat nevű, csokoládés-karamellás-meggyes alkotása lett idén Magyarország tortája, míg Magyarország cukormentes tortáját, a csokoládés-meggyes Álmodozót Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza alkotta meg – jelentették be csütörtökön az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület ügyvezetője felidézte, hogy 19. alkalommal írták ki a Magyarország tortája versenyt, ezúttal a dobostorta 140. évfordulójának jegyében. A nevezett tortákban a dobostorta jellegét adó alapanyagokat kellett felhasználni, szabadon választott mennyiségben és módon, kiegészítve egy megadott alapanyagkosárból választott hozzávalókkal – jelezte.

Elmondása szerint a gyulai Kézműves Cukrászda által alkotott DCJ Stílusgyakorlat alapja a klasszikus dobostorta újraértelmezése. Az alkotás a hagyomány és az innováció egységét képviseli: a meggy, a csokoládé és a karamell markáns jelenléte, a vertikális építkezés és a kontrasztokra épülő ízharmónia mind azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztó ne csupán egy desszertet kapjon, hanem emlékezetes élményt.

A vajban gazdag felvert klasszikus alapokra épül, míg a habkönnyű csokoládés vajkrém a meggyzselével rendkívül szépen harmonizál. A vágási felület, a függőleges rétegrend különleges vizuális élményt ad, a meggy íze és a kellemes savak a csokoládé lágyságával és a karamell karakterével különleges gasztronómiai élvezetet nyújtanak. A torta főbb alkotóelemei közül a meggypálinka a zselé ízét hivatott fokozni, a mandulapraliné és a grillázs, illetve a tejcsokoládé glazúr az ízek komplexitását és a megjelenést teszik teljessé. Az alsó piskótalap klasszikus doboscukorral van áthúzva, amely roppanós réteget képez, és tiszteleg Dobos C. József előtt. A torta alsó részébe még mandulanugát és mandulagrillázs is kerül, ami újabb ízekkel és textúrával gazdagítja a tortát – méltatta a nyertes alkotást Selmeczi László.

Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke felidézte: a kírást 14. alkalommal tette közzé az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez.

Elmondása szerint az idei nyertes torta, az Álmodozó felidézi olyan klasszikusok ízvilágát, mint a lúdláb vagy a rigójancsi, hozzáadott cukor nélkül. Különlegességét a csokoládé és a meggy karakteres párosa adja. A kakaós-mandulalisztes piskótalapok közötti fahéjas, chiamagos meggyragut enyhén édes tejcsokoládé krém keretezi. A rétegek között csokoládés, ropogós elem is rejtőzik, amelynek fő alkotórésze a kakaóbabtöret.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a 14. alkalommal meghirdetett Szent István-napi kenyér versenyről szólva arról számolt be, hogy több tucat vállalkozás nevezett, három kategóriában összesen csaknem hetven termékkel.

A Szent István-napi kenyér díját a balmazújvárosi Balmaz Sütöde nyerte el tönkölylisztes Alföldi Pajta kenyerével, az innovatív kenyér kategória győztese a mórahalmi Varga Pékség extra szűz olívaolajos mediterrán kenyere lett, míg a leveles sétálósütemény kategóriájában a Három Tarka Macska Pékség szerzett első helyet az Augusztusi álom elnevezésű, brownie-töltelékes, meggyszószos süteménnyel.

A nyertes tortákat és kenyereket augusztus 20-án az Ízek Utcájában lehet először megkóstolni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Magyarország tortája, a DCJ Stílusgyakorlat (Fotó: MTI)