2024. május 9., csütörtök

„Jó emberek is hoznak rossz döntéseket”

A gyermekek elleni erőszakra nincs bocsánat – Magyar sikerekről és megtorpanásról, a zöldenergiáról, Brüsszel hibáiról és az idei reményekről is beszélt Orbán Viktor évértékelőjében

Pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Kilátásba helyezte a magyar gyermekvédelmi rendszer megerősítését, beszélt Magyarország zöldátállásáról és arról is, hogy a parlament a tavaszi ülésszak kezdetén ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását.

– A gyermek sérthetetlen, bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. Kegyelemnek ilyenkor helye nincs. Ezért a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket – mondta a kormányfő Novák Katalin leköszönő államfő és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter lemondásával kapcsolatban 25. évértékelő beszédében.

Elmondta: a 2024-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul, miután a köztársasági elnök benyújtotta lemondását az Országgyűlésnek.

– Olyan ez, mint egy rémálom. Mindannyiunkat megvisel – fogalmazott Orbán Viktor, aki az államfő távozását helyesnek, de Magyarország számára nagy veszteségnek értékelte. Úgy fogalmazott: az elnök és a volt miniszter munkáját zaklatott szívvel és mindannyiunk nevében köszöni meg.

A lemondás körüli vitát úgy kommentálta: a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.

Novák Katalinról azt mondta: tisztelt és nagyra becsült, hazájáért, a magyar emberekért és családjaikért dolgozó, sőt harcoló, Magyarországot a nagyvilágban méltó módon képviselő elnök távozott. A magyarok jobbik énjét, a jó tulajdonságainkat testesítette meg; családanya, aki kedves és felkészült, aki nem a férfiakkal szemben és nem az ő mércéjük szerint akarta bizonyítani a rátermettségét – méltatta a lemondott államfőt. 

Arra is kitért: az államfő lemondásának oka az, hogy egy gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény leplezéséért elítélt embernek elnöki kegyelmet adott, kegyelmi döntését pedig a magyarok elsöprő többsége elutasította. A lemondás indoklásából tudják, hogy a nemzeti egységet éppen az államfő döntése bontotta meg, így ő maga helyreállítani már nem tudta.

– A kibillent egyensúlyt helyreállítani, a felháborodás magasba csapó hullámait megszelídíteni, a család- és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak az elnök lemondásával és új elnök hivatalba lépésével lehet – jelentette ki.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter szerepéről azt mondta: ő a köztársasági elnök határozatát az alkotmányos szokásoknak megfelelően ellenjegyezte, 25 év töretlen gyakorlatát folytatva. Távozása az államélet törvényeinek elkerülhetetlen és azt hiszem, igazságtalan következménye – értékelt.

Megjegyezte: jó emberek is hoznak rossz döntéseket, ez a legjobbakkal is megesik. A kormányra vár a feladat, hogy az erkölcsi rendet helyreállítsa, és a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja. A politikai hiba persze akkor is bosszantó, ha van rá magyarázat, hát még, ha nincs.

Álláspontja szerint a kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy ki nem kényszerített hibáról. A jobboldal számára ez olyan egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem! – jelentette ki. A lemondás elégtétel és példa az ország számára, ami esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki. És úgy is fogunk.

A miniszterelnök elmondta: a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, a gyermekek védelmét hivatott jogszabályokat az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig át kell fésülni és ki kell egészíteni. Az áldozatok kálváriája pedig kötelez bennünket, hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek.

– A képmutató és kétszínű baloldal ott majd vitézkedhet – mondta.

MAGYAR SIKEREK REMÉNYE       

Orbán Viktor évértékelőjében arról is beszélt, hogy a '23-as extra nehéz évből sikerült „ép bőrrel kikecmeregni”. Értékelése szerint a legfontosabbat, a munkahelyeket sikerült megvédeni, sőt, még soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Megjegyezte: becslésük szerint még legalább 300 ezer ember bevonható a munka világába, és minden évben többen jönnek haza, mint amennyien vendégmunkásnak állnak.

Emellett sikerült megvédeni a nyugdíjakat is és visszaadni a 13. havi nyugdíjat, amit még a baloldal vett el az emberektől.

Kitért arra is: a nehézségek ellenére 2023-ban is sikerült közelebb hoznunk magunkhoz a külhoni magyarokat, elvégre nemzeti kormány volnánk. Három híd épült az Ipolyon, naponta tízszer jár a vonat Szeged és Szabadka között, és heti háromszor a repülő Budapest és Kolozsvár között.

Az inflációt sikerült a rekord magas 25 százalékról 4 százalék alá szorítani, a költségvetési hiányt csökkenő pályán tartani, a minimálbért 15 százalékkal, a szakmunkás minimálbért 10 százalékkal emelni – sorolta.

A 2024-es célokról szólva felidézte az utolsó, 2019-es „békeévet”, amikor az infláció mindössze három százalék volt, a gazdaság öt százalékkal nőtt, a költségvetési hiány két százalék alatt maradt, az államadósság jóval 70 százalék alatt járt és folyamatosan csökkent, 21 ezer új lakást építettek, és majd' 90 ezer gyermek született. Ilyen magaslatokban jártunk, amikor beütött a koronavírus-járvány, és erre az útra kell visszakapaszkodni 2024-ben – hangsúlyozta. A bukmékerek mindenesetre a magyar sikerre fogadnak – mondta, hozzáfűzve, hogy még „így sem lesz sétagalopp”.

A ZÖLDENERGIÁÉ A JÖVŐ

Orbán Viktor azt mondta: miután visszataláltunk a 2019-ben kényszerűségből elhagyott kocsiútra, azzal is számot kell vetni, hogy a világ közben sokat változott. A jövő a zöldenergiáé, meg persze azoké, akik gyorsan és észszerűen tudnak átállni. Leszögezte: ha a helyén van és elég gyors az eszünk és jól használjuk az erőnket, akkor egész Európában mi tudunk a leggyorsabban alkalmazkodni a változásokhoz. Ez behozhatatlan versenyelőny, ezért is csípi oly sokak szemét.

A kormányfő szerint a zöldátállás Magyarországnak épp kapóra jön, két legyet üthetünk egy csapásra. Élhetőbb lesz az ország, és kiszabadulhat a monarchia szétesése óta gyötrő energiafüggőségből is.

A zöldátálláshoz Orbán Viktor szerint két dolog kell: a zöldenergiát meg kell termelni és el kell tárolni. A tervek közé sorolta a Paks II. megépítését és a Paks I. üzemidejének meghosszabbítását, és szélsebesen felépítjük a kisebb-nagyobb naperőműveinket – emelte ki a miniszterelnök.

A világ már belátta, hogy nukleáris energia nélkül nem lehet felhagyni a fosszilis energiahordozók használatával, Brüsszel pedig beletörődött, hogy az atomerőműveket is zöldenergia-termelőknek kell nyilvánítani előbb-utóbb.

Orbán Viktor értékelése szerint a naperőmű-fejlesztési programunk úgy vágtat, hogy időnként egy megbokrosodott lóra emlékeztet, lassan nekünk kell visszafognunk és megzaboláznunk. Minden terv és rekord megdőlt, már több mint 5600 megawatt napelemes kapacitással rendelkezünk, és 255 ezer olyan háztartás van Magyarországon, amely családi mini erőművet működtet. Így az energiafogyasztás 15 százalékát már napelemekkel állítjuk elő. Csupán néhány évre van az energiafüggetlenség.

Viszont keményebb dió a megtermelt zöldenergia tárolása. Ráadásul a technológia is hétmérföldes csizmákban lépdel előre, de a magyarok ebben Európa és a világ élvonalában járnak. Jelezte: csak néhány év kérdése, és életünk minden szegletében, személyes életterünkben is mindenhol ott lesznek az energiatároló eszközök. A magyar kormány erre a célra hatalmas összeget, több százmilliárd forintot fordít.

A kormányfő kiemelte, hogy időtlen idők óta most először nem követői vagyunk egy technológiai forradalmi átalakulásnak, hanem globális éllovasai, ezzel megmentjük az autógyárainkat is.

A nyugati világban sok autógyárat zárnak be és helyeznek át, ezt Magyarországon el kell kerülni. A magyar autóipari termelés értéke több mint 13 ezermilliárd forint; több százezer család kenyerét adja, hatalmas szak- és mérnöki tudást halmoztunk fel.

Van néhány terület, amiben Magyarország világszínvonalon sikeres, ilyen a gyógyszeripar, a vetőmagtermelés, az élelmiszeripar, az infokommunikáció és az autógyártás – mondta a kormányfő, hozzátéve: ezért a magyarországi zöld autóipari átállás hatalmas technológiai és politikai siker. Megkerülhetetlen politikai, gazdasági, kulturális és kereskedelmi gravitációs ponttá válunk a Kárpát-medencében – jelentette ki.

BRÜSSZEL TÉVÚTON JÁR

A miniszterelnök ígérte: 2024 újra Magyarország sikereinek éve lesz, dacára annak, hogy 2023 az Európai Unió kudarcainak éve volt, ami lehúz, visszaránt. Brüsszelből egyre csak a baj zúdul be hozzánk, Brüsszel Ukrajna-stratégiája látványosan megbukott, nemcsak a harctéren, hanem a nemzetközi politikában is. Bár ez a háború két szláv nép testvérháborúja, s nem a miénk, Brüsszel szinte belevetette magát a konfliktusba. A béke melletti álláspontjával Magyarország ugyanúgy egyedül maradt, mint korábban a migrációellenessel, és pont ugyanúgy lesz majd igaza a háború ügyében is. Tragédia, hogy addig több százezer embernek kellett és kell meghalnia – jegyezte meg.

Ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy a Svédországgal fennálló vita a lezárás felé közeledik. A svéd miniszterelnökkel fontos lépéseket tettek a bizalom újraépítésére, így a parlament a tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását.

Arra is kitért: az Egyesült Államok egyre inkább vonakodik, egyre csökkenő lelkesedéssel fizeti Ukrajnát, a terhek egyre növekvő része pedig arra az Európára hárul, amelynek gazdasága egyébként is ágynak esett. Úgy értékelt: nem babra megy a játék, bele fogunk gebedni, és rámehet az egész kontinens. Ezért kőbe kellene vésni, hogy az uniós tagállamok közös hitelfelvétele többé nem járható út Magyarország számára.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy Brüsszel magára hagyta az európaiakat. Sohasem volt ekkora távolság a brüsszeli politika és az európai emberek érdekei és akarata között. Brüsszelben változás kell – szögezte le, hozzátéve: József Attila azt mondaná, nem én kiáltok, a föld dübörög. Ez a változás magától nem történik meg, ki kell kényszeríteni, Európának vissza kell foglalnia Brüsszelt. 

Az új agrárszabályok és az Ukrajna előtti piacnyitás lehetetlen helyzetbe hozta az európai mezőgazdaságot. Az Európa-szerte tiltakozó gazdák csak annyit szeretnének, ha nem a brüsszeli folyosókon szaladgáló klímafanatikusokkal és hibbant szobatudósokkal íratnák a kötelező erejű jogszabályokat.

Orbán Viktor azt mondta: a migrációról is csak rossz híreim vannak. A vak is látja, hogy a migráció biztonsági kockázat, ráadásul az antiszemitizmus melegágya, és kifordítja az európai társadalmak gyökereit az európai talajból. Feltette a kérdést, hogy ha húsz év múlva Nyugatra látogat valaki, Európát találja még ott, vagy valami egészen mást. 

Az unió bővítése érdemeken alapuló objektív eljárás helyett az ukránok érdekében aktuálpolitikai célokat szolgáló kommunikációs eszközzé vált, közben Brüsszel magára hagyta a Balkánt, mert kell a pénz Ukrajnának – mondta. Szerinte az európai értékekről és a jogállamisági eljárásról kiderült, hogy azok egyszerű politikai bikacsökök, amelyekkel Brüsszel habozás nélkül odavág az okvetetlenkedőknek.

A 2024-es számos választás kapcsán megjegyezte, hogy nagy esélyek nyílnak meg előttünk. A világpolitika színpada az év végén teljesen más képet mutat majd, mint most, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor Magyarország mozgástere nem csökken, hanem régen látott mértékben kitágul. Kijelentette: nem szólhatunk bele más országok választásaiba, de nagyon szeretnénk, ha Donald Trump elnök visszatérne az elnöki székbe, és békét csinálna itt, Európa keleti felén. 

Újraéledő nagyság Amerikában és Európában. Konnektivitás, erősödő szlovák, osztrák, szerb, magyar térségi együttműködés és brüsszeli szuverenista fordulat. Ezt kérjük év végén a karácsonyfa alá – mondta a miniszterelnök. Meglátása szerint valódi változást csak egy új európai jobboldal hozhat, amelynek mi, magyarok is részei vagyunk. 

Nyitókép: MTI