2024. május 8., szerda
VÁLASZTÁSOK 2022

Higgadtság és stabilitás

Varga Judit: A szavazóknak április 3-án fontos látniuk, hogy merre van a megkezdett fejlődésnek a folytatási lehetősége

A magyar és a szerb nemzet, valamint a közép-európai nemzetek előtt álló kihívásokról, továbbá az április 3-ai magyarországi és szerbiai választások tétjéről, valamint a nemzetpolitika alapelveiről beszélt a Vajdasági Magyar Szövetség március 15-ei központi ünnepségén Szabadkán dr. Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere. Az eseményt követően Varga Judit a Magyar Szó, a Hét Nap és a Pannon RTV egy-egy kérdésére is válaszolt.

Mi a március 15-ei üzenet most, 2022-ben, amikor Szerbiában és Magyarországon is választásokra készülnek?

– Ünnepi beszédemben is elmondtam, hogy a március 15-ei üzenet, miszerint legyen béke, szabadság és egyetértés, ma új értelmet nyert, hiszen Magyarország szomszédságában háború zajlik. Nemzetközi szövetségeseinkkel, az európai uniós tagországokkal együtt mindent megteszünk annak érdekében, hogy a béke minél hamarább eljöjjön, hiszen csak békében lehet fejlődni és békében lehet folytatni a megkezdett utat. Mindenféleképpen fontos az a március 15-ei üzenet is, hogy Magyarországot és a magyar embereket, valamint Közép-Európát ne sodorják bele ebbe a háborúba. Ezt nem fogjuk hagyni. Az is nagyon fontos, hogy amikor például a szankciókról zajló tárgyalások folynak, akkor Magyarország úgy ül az asztalnál, hogy Szerbia érdekeit is képviseli. Nem lehet megengedni, hogy az energiaszektort veszélyeztessék ezek a szankciók, hiszen azok jobban fájnának azoknak, akik ezeket bevetik, mint annak, aki ellen bevetik. Higgadtságra, nyugalomra, stratégiai türelemre van szükség, ez a legfontosabb üzenet most, hiszen itt is megtapasztalták az emberek, hogy mit jelent a háború. A háború pusztítást és visszafejlődést jelent, nekünk előre kell mennünk, nekünk a béke az érdekünk.

Magyarország szomszédságában háború zajlik. Éppen ezért talán a magyar nemzeten belül még nagyobb összefogásra, szolidaritásra van szükség. Április 3-a után mire készülnek e tekintetben, akár anyaországon belül, akár a határon túl?

– Magyarországon az emberek egyként mozdultak meg, amikor kitört a fegyveres konfliktus a szomszédságunkban és emberiességből, segítségnyújtásból példát mutattunk Európának. Ezt el is ismerik európai partnereink. Azt is tisztáztuk és jogszabályban rögzítettük, hogy emberi életek kioltására alkalmas fegyvereket nem szállíthatnak át országunk területén. Az előző kérdéshez kapcsolódóan is szeretném kifejteni, hogy úgy Magyarországon, mint Szerbiában, erőteljes fejlődés indult be évekkel ezelőtt, ezért is nagyon fontos, hogy ebben a konfliktusban a higgadt szavak, a nyugalom áradjon a politikusokból, hiszen ellenkező esetben veszélybe sodorhatnák ezeket az országokat. Fontos, hogy a választók április 3-án lássák, hogy merre van az előre és merre van a megkezdett fejlődésnek a folytatási lehetősége. Látom, hogy itt, Szerbiában is hatalmas beruházások kezdődtek meg az elmúlt években, egy nagyon erős konzervatív kormányzati elkötelezettség van jelen. Ezt Magyarország is stratégiai partnerként érzi. Nekünk együtt kell erősítenünk Közép-Európát és élhető, önazonos, az alkotmányos identitást, a kulturális sajátosságokat is figyelembe vevő, erős EU-politikát kell képviselnünk. Nagyon erős üzenetet kell küldeni Nyugat-Európának, hogy a nemzeti szuverenitás védelme, identitásunk és saját történelmi hagyományaink védelme ugyanúgy az európaiasság része, mint az, hogy bizonyos kompetenciákat közösen gyakorolunk, ha a belső piacról, vagy az áru szabad áramlásáról van szó. Nekünk nagyon fontos partnerünk ebben a szerb kormány, éppen ezért lényeges, hogy itt is minél többen elmenjenek szavazni és arra voksoljanak, hogy folytassák a megkezdett utat. Április 3-án az is nagyon fontos, hogy a vajdasági magyarok erős mandátumot adjanak a Vajdasági Magyar Szövetségnek és szavazatukkal a párt köztársasági parlamenti jelöltlistáját, azaz a magyar képviselőket támogassák. Fontos, hogy a magyar érdekképviselet jelen legyen a szerb törvényhozásban és a kormányban.

Vannak olyanok, akik félnek a határon túli levélszavazástól és visszaéléseket emlegetnek. Milyen garanciákat nyújtanak a választás szabályosságának érdekében?

– Magyarország, mint minden európai demokrácia, egy jogállam, tehát nekünk európai és nemzetközi mércékkel összhangban álló választási szabályaink vannak. Ebben a tekintetben nagyon jó gyakorlattal rendelkezünk. Minden választás során voltak nálunk nemzetközi megfigyelők, az ő megállapításaikból is ez tükröződött. Ami most zajlik, az nem más, mint hangulatkeltés. Múlt hét péntekén fogadtam az EBESZ delegációvezetőjét, nekik is elmondtam, hogy üdvözöljük őket és nagy szeretettel fogadjuk őket Magyarországon, hiszen mi demokratikus jogállam vagyunk. Nagyon aktív kampány zajlik, hiszen a választók tudják, hogy most nagyon nagy a tét. Az elmúlt tizenkét év közös eredményét kell újra együtt megvédenünk és ha bármiféle problémát észlelnek, akkor természetesen minden jogorvoslati lehetőség rendelkezésre áll, mind az aktív, mind a passzív választójoggal rendelkező állampolgárok számára. Ez semmi másról nem szól, mint arról, hogy nagyon kétségbe van esve a baloldal. Nemzetközi párttársaik is segítséget nyújtanak nekik, mindenféle NGO-t, szervezetet küldenek ránk, mintha már előre szeretnék magyarázni a bizonyítványukat. Nekünk semmi más dolgunk nincsen, mint az, hogy elmenjünk április 3-án szavazni. Mindenki szabad, tisztességes és igazságos választásokat fog tapasztalni az országban. A megfigyelők pedig, egy jó budapesti és magyarországi tartózkodást követően, remélem szép élményekkel, jó gasztronómiai élményekkel fognak távozni.