2024. május 11., szombat

„Március 15. a nemzeti identitás egyik alkotó tényezője”

Kásler Miklós állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át

– Március 15. a korábbi és az utána következő évtizedek eszméivel, emócióival erősítette meg úgy a nemzetet, hogy kibírtuk a trianoni diktátumot és életben maradtunk – mondta Kásler Miklós a Pesti Vigadóban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak pénteki átadásán.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. Kásler Miklós összesen 78 állami kitüntetést adott át; a Magyar Arany Érdemrendet egy személy, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét 48-an, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét öten, az Érdemes Művész kitüntetést tizenöten, a Kiváló Művész elismerést hatan, Magyarország Babérkoszorúját hárman kapták meg.

„A magyar forradalom vértelen és alkotmányos volt, a társadalom többletjogokkal rendelkező rétege külső kényszer nélkül felemelte a népet a jogok teljességére" – hangsúlyozta Kásler Miklós. Mint kiemelte, a mostani kitüntetések kifejezik a nemzeti ünnep közös szemléletét, eredményét.

„Március 15. beépült a magyar nemzet kollektív tudatába, a nemzeti identitás alkotó tényezői közé, pedig nem egyetlen nap volt, hanem hosszú évtizedek fejlődésének rendkívül jelentős mozzanata".

A miniszter ünnepi beszédében felsorolta a reformkor fontos mozzanatait, és szólt a szabadságharc és a forradalom leverését követő évtizedekről, a kiegyezés fontosságáról.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:

Agócs Gergely, a Népművészet Ifjú Mestere-díjas népzenész, népzenekutató, mesemondó, Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, Fitos Dezső, a Népművészet Ifjú Mestere és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, Gregor Bernadett, Jászai Mari-díjas színművész, Gubás Gabi, Jászai Mari-díjas színművész, Horesnyi Balázs, Jászai Mari-díjas díszlettervező, Kalló Zsolt, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Kovácsházi István, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Pregitzer Fruzsina, Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Radó Deinse, Jászai Mari-díjas színművész, Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművész, Simet László Antal, Hortobágyi Károly-díjas artistaművész, Simonffy Márta, Ferenczy Noémi-díjas textilművész, Velekei László, Harangozó Gyula-díjas táncművész.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
Hunyadkürty György, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Kisfaludy András, Balázs Béla-díjas rendező, producer, érdemes művész, Kligl László, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész, Kocsár Balázs, Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:
Kontra Ferenc, József Attila- és Márai Sándor-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Nagy Zoltán Mihály, József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Péntek Imre, József Attila-díjas költő, kritikus, újságíró, szerkesztő.

Csütörtökön délután Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár kulturális középdíjakat adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban.

Jászai Mari-díjat kapott kiemelkedő színészi, rendezői, tevékenysége elismeréseként:
Berettyán Nándor, a Nemzeti Színház, Karinthy Színház színművésze, Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, Nyári Oszkár, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze, Szabó Győző, a Thália Színház színművész, Szabó-Sipos Barnabás színművész, Timkó Eszter, az Újszínház színművésze, Vida Péter, a Thália Színház színművésze, Bakota Árpád, a Csokonai Színház színművésze.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi, költői, írói, irodalomtörténészi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:
Gáspár Ferenc író, újságíró, szerkesztő, a Coldwell Könyvek Bt. ügyvezetője, Halmai Tamás költő, esszéista, szabadfoglalkozású irodalmár, Hodossy Gyula, költő, író, szerkesztő, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó Dunaszerdahely igazgatója, Horváth László Imre költő, író, szerkesztő, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi szakközépiskola és Gimnázium tanára, Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Irodalomtudományi tanszék docense, Lakatos Mihály író, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője, Poós Zoltán költő, szerkesztő, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum újságírója, Tomaji Attila költő, irodalomtörténész.

Kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:
Gábor Péter szövegíró, zeneszerző, basszusgitáros, a Bergendy Együttes tagja, Keresztes Ildikó előadóművész, Szulák Andrea előadóművész, énekesnő, színésznő, a Budapesti Operettszínház színművésze, Varga Miklós előadóművész.