2024. május 11., szombat
A DAL 2022

Oláh Ibolya és a Third Planet nyerte az első elődöntőt

Holtversenyben Oláh Ibolya a Nem adom el, illetve a Third Planet a Táncol a világ című dallal nyerte A Dal 2022 első elődöntőjét szombaton, és ezzel bekerült a fináléba.

A Dunán sugárzott műsorban tíz dal hangzott el akusztikus hangszerelésben, közülük a zsűri juttatott tovább hármat a döntőbe. Oláh Ibolya és a Third Planet produkciója egyaránt a maximális 40 pontot érdemelte ki a zsűritől. Mögöttük a harmadik helyen a Subtones végzett Nem segít más című dalával, és 39 ponttal szintén bekerült a döntőbe.
A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Hegedűs Bori és Tempfli Erik dala, az Anya kapta, amely így ugyancsak bejutott a döntőbe.
A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere; valamint Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta. Utóbbi - betegsége miatt - ezúttal otthonából jelentkezett be élőben. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.
Az első elődöntő extra produkciójaként Mező Misi együttesével, a Magna Cum Laudéval lépett színpadra és a Holnap reggel című dalt adta elő.
Már zajlik az online Akusztik Dalverseny. A feldolgozásokat a mediaklikk.hu/adal2022/akusztik oldalon lehet meghallgatni, és szavazni is ezen a felületen lehet március 9. éjfélig.
Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján - https://mediaklikk.hu/adal2022/ -, valamint a műsor Facebook-, Instagram- és TikTok oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.