2024. május 9., csütörtök

Börtön a magyar himnuszért?

Börtönnel sújtaná a magyar himnuszt eléneklő képviselőket egy szlovák nacionalista szervezet

Egy szlovák szervezet bepanaszolta a gútai önkormányzati képviselőket, amiért elénekelték a magyar himnuszt. Mindez a testület alakuló ülésén történt, és azt a polgármester, Halász Béla javaslatára tették. A szlovák állam legfőbb ügyészségéhez forduló szlovák nacionalista szervezet, bizonyos Združenie slovenskej inteligencie (ZIS), vagyis a Szlovák Értelmiségiek Szövetsége elnevezést visel – írta meg a Felvidék.ma portál. A panaszt ugyanis az említett híroldal helyszíni tudósítására alapozva nyújtották be.

Beadványukban kiemelték a tudósítás azon részét, amelyben a polgármester, Halász Béla úgy fogalmazott, egy „büszke város büszke polgármestere kíván lenni. Majd ezt követően felkérte a képviselőket, énekeljék el közösen magyar nemzeti imánkat”. Zárójelben megjegyzik, mintegy magyarázatként a szlovák értelmiségi olvasónak, hogy a magyar állami himnuszt más szóval nemzeti imának is nevezik – számol be a fejleményekről a Felvidék.ma. A portál beszámol arról is, hogy a ZIS a Szlovák Köztársaság állami jelképeiről és azok használatáról szóló törvény 13. paragrafusának második bekezdése hivatkozva nyújtotta be panaszát. Az említett rendelkezés így hangzik: „Az állami himnuszt államünnepek, emléknapok, évfordulók és más jelentős országos vagy helyi jellegű események alkalmával játsszák vagy éneklik; más ország állami himnuszát akkor játsszák, ha jelen van az illető ország hivatalos küldöttsége. Az előző mondat nem érinti a természetes és jogi személyek jogát más ország állami himnuszának játszását vagy éneklését illetően. (torvenytar.sk)”

A ZIS érvelése szerint a városi képviselő-testület közfeladatot ellátó szerv, nem természetes vagy jogi személy, és ezért ez a köztestület megsértette a fent említett törvényt, amikor a nyilvános alakuló ülésén egy másik állam nemzeti himnuszát énekelte. A szlovák csoportosulás a honlapján úgy fogalmazott, hogy a magyar himnusz éneklésével bűncselekményt követhettek el, ami szerintük akár öt éves börtönbüntetéssel is sújtható. Felszólították a Szlovák Ügyészséget is a széles körű és alapos vizsgálódásra, mielőbbi intézkedéseket javasolnak, és nemcsak személyi, hanem büntetőjogi következményeket is követelnek – írja a Felvidék.ma. A híroldal Halász Bélát is megkereste, aki nem tud arról, hogy bepanaszolták volna.

Nyitókép: A szóban forgó ülés, amikor a gútai önkormányzati képviselők magyar himnuszt énekeltek (Fotó: ma7.sk)