2024. május 9., csütörtök

Szerencsénk volt az enyhe téllel

Szijjártó: A jelenlegi energiapiaci helyzet gyilkos a versenyképességre nézve

A jelenlegi energiapiaci helyzet gyilkos az európai versenyképességre nézve, az egyedüli megoldást az elérhető földgázforrások bővítése jelentené, a keresleti helyett a kínálati oldalra kellene koncentrálni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 4. Budapest LNG Summit konferencián arról számolt be, bár lehet, hogy egyszer a jövőben a hidrogén kiválthatja a földgázt, de addig is túl kell élni valahogy, ezért a józan ész alapján, két lábbal a földön állva kell kezelni a helyzetet.

Beszédében kiemelte: tavaly teljesen világossá vált, hogy illúzió volt az energiabiztonság Európában, az ugyanis rendkívül törékenynek bizonyult. Mint mondta, ezt jól mutatja, hogy az ukrajnai háború és a hibás válaszlépések miatt a földgáz ára egy ponton a korábbi tízszeresére nőtt.

A miniszter az energiainfrastruktúra védtelensége és az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni támadásokkal összefüggésben őrületesnek nevezte, hogy terrorcselekmény történt a kritikus európai infrastruktúra ellen, és azóta sem folyt független nemzetközi vizsgálat az ügyben, továbbra sem ismert az elkövető. „Képzeljék el ugyanezt az Egyesült Államokban, képzeljék el a reakciót!” – fogalmazott.

Úgy vélte, hogy hatalmas álhírhullám söpört végig Európában, amikor a kontinens a télre készült, sokan emlegették a gáztározók magas töltöttségét, azonban senki nem mondott semmit arról, hogy a telítettség milyen arányban van a fogyasztással.

Szijjártó Péter rámutatott, Európa nagyon szerencsés volt az enyhe téllel, és sok politikus ünnepli magát a hideg sikeres átvészelése miatt, de ez túl korai, ugyanis a szakértők szerint a következő fűtési szezon sokkal nehezebb lesz három okból is.

Legalább 50 milliárd köbméternyi orosz földgáz hiányozni fog a hálózatból, a kínai gazdaság újranyitása a kereslet jelentős bővülését eredményezni, illetve korlátozottak az új LNG-kapacitások, egyelőre alkalmatlanok az eddigi orosz források kiváltására – sorolta.

Hangsúlyozta, hogy Európa versenyképességre nézve gyilkos a mostani helyzet, a földgáz ára hétszer magasabb, mint az Egyesült Államokban, az áramé pedig háromszor magasabb, mint Kínában.

„A jelenlegi körülmények között a megoldás az, hogy a keresleti helyett az ellátási oldallal foglalkozzunk, s annyi gázt hozzunk az európai piacra, amennyit csak lehet” – szögezte le.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EU meghosszabbította az energiafogyasztás 15 százalékos csökkentését célzó rendelkezését, márpedig nyáron fűtés híján csak az ipari felhasználáson lehet majd spórolni.

A miniszter megerősítette, hogy Magyarország fizikai, és nem pedig ideológiai vagy politikai kérdésként tekint az energiabiztonságra, diverzifikáció alatt pedig újabb források bevonását, nem a függőség földrajzi irányának megváltoztatását érti.

„Nem helyes politikai okok miatt felmondani jól működő szerződéseket egy megbízható ellátóval” – vélekedett.

A diverzifikáció első lehetőségeként az azeri gáz bevonását említette, amelyről politikai megállapodás született, kezdetben idén 100 millió köbméter mennyiségben, amit hosszútávú szerződés követhet évi kétmilliárd köbméterrel, ehhez azonban infrastruktúra-fejlesztésekre van szükség – emelte ki.

A második opciót a további LNG-források jelentik Horvátországból, Görögországból, Törökországból és Lengyelországból, a bővítéshez azonban minden irányból ugyancsak a hálózati kapacitások bővítésére lenne szükség, amihez szintén elengedhetetlenek az európai uniós források – tette hozzá.