A nemzeti összetartozás napján szervezett Budapesten kerekasztal-beszélgetést a Határtalanul a Magyar Fiatalokért szervezet, melynek feltett célja, hogy összefogja és összekapcsolja az anyaországi fiatal politikusokat a határon túli magyar közéleti szereplőkkel. Az eseményen részt vett a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke, a VMSZ köztársasági képviselője, Kiss Nándor is.
Kitekintő
Számos szempontból ellentmondásosnak nevezte az Európai Bíróság Magyarországnak a Sargentini-jelentés megszavazásának módja miatt benyújtott keresetét elutasító döntését Varga Judit a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. Az igazságügyi miniszter szerint az elmúlt időszak brüsszeli történései az európai baloldal politikai játszmájának tekinthetők és jogbiztonsági kérdéseket is felvetnek.
Magyarország az egyetlen az unióban, ahol nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség, több oltóanyagunk van, mint amennyien jelentkeznek oltásra
Amikor egy szétszabdalt ország részekre tépett és idegenbe jutott nemzetrészeit kilenc évtized után sem sikerült beolvasztani, megfosztani magyarságától – anyanyelvétől, történelmi emlékezetétől, kultúrájától –, akkor talán érdemes újraegyesíteni. Mert gondoskodás nélkül, magára hagyatva lassan mégiscsak fogy, porlad, veszik.
A nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján megemlékezéseket tartanak ma szerte az anyaországban és a határokon túl.
A kereszténység mindig is tudatában volt a Szentírás hagyományai alapján, hogy a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás nemhogy nem szemben áll egymással, hanem egymásra irányul és egymást erő...

