2024. május 10., péntek

Beteg gyermekek szüleit is megkárosította a csaló

A rendőrök elfogták a belgrádi D. Đ.-t (1990), mert fennáll a gyanú, hogy több csalást, valamint bankkártya-hamisítási bűntettet követett el, ezzel pedig megkárosította a Budi Human nevű humanitárius szervezetet igénybe vevő szülőket és több állampolgárt, írja a Szerbiai RTV.
 
A gyanúsított a közösségi oldalakon kereste fel a beteg gyermekek szüleit, hamis névvel mutatkozott be, több hamis oldalt is működtetett, cégek képviselőjeként azzal hitegette őket, hogy segíteni akar, és pénzt adományozna gyermekeik kezelésére. Megkérte a szülőket, hogy a Dina bankkártyájuk mindkét oldaláról készítsenek fényképeket, és küldjék el neki üzenetben – közölte a Belügyminisztérium.
 
D. Đ. az interneten autókat, mezőgazdasági gépeket és termékeket, valamint állatállományt értékesítő személyeket is felkeresett. Szintén félrevezette őket azzal, hogy meg akarja vásárolni termékeiket. Megkérte az érintetteket, hogy küldjék el a bankkártyájukról készült képeket, ugyanis kauciót fizetne nekik.
 
A gyanú szerint D. Đ. Visszaélt a fizetési kártyák adataival, és különböző összegeket fizetett be fogadási számláira, attól függően, hogy aktuálisan mekkora egyenlege van azon a folyószámlán, amelyhez a jogtalanul használt fizetési kártya kapcsolódik.
 
A gyanúsított több személynek ügyvédként és banki alkalmazottként is bemutatkozott. Kedvező kölcsönöket ajánlott fel a polgároknak majd őket is arra kérte, hogy személyi okmányaikról és bankkártyájukról képeket küldjenek.
 
 
 
 
 
 
 
Enter
 

Te küldted