Szombaton a késő délutáni órákban két zentagunarasi 40 év körüli férfi a Halászcsárda üdülőtelepnél csókanázás közben a Tiszába esett és nyomtalanul eltűnt. A környéken tartózkodó csónakosok azonnal a keresésükre indultak. A vízimentő szolgálat tagjai folyamatosan keresik az eltűnt személyeket.
A tragikus események kapcsán helyszínelést végző zentai vizsgálóbíró a sajtónak elmondta, hogy szombat este hét óra tájban a Halászcsárda közelében, a csárdától valamivel feljebb két férfi eddig nem ismert okokból kiesett a motorcsónakból és eltűnt a folyóban.
A szemtanúk állítása szerint a két férfi pillanatok alatt eltűntek a folyó vizében. A csónakot egy 20 lóerős Honda motor hajtotta, ami akkor is működött, amikor már az utasai kiestek a csónakból, ami körbe-körbe forgott a vízen. Feltételezhető, hogy esetleg valamilyen hirtelen manővert hajtottak végre a vízen, vagy ráfutott a csónak egy farönkre, ami miatt megbillent a csónak és bekövetkezett a baleset.
A Tisza Mentőcsapat tagjai és a nagykikindai belügyi szervek mentőegysége tovább folytatja a két eltűnt férfi keresését a Tiszán.
Ebből a motorcsónakból esett a folyóba a két férfi (Fotó: Gergely József felvétele)
Az esettel kapcsolatban lapunknak nyilatkozva Baranyi Nándor, a Tisza Mentőcsapat vezetője elmondta, hogy:
– A baleset helyszínén a csónak akkor is körözött, amikor odaértünk és úgy állítottuk meg, hogy párhuzamosan mellé mentünk, én átugrottam, majd leállítottam a motort. Kihajtottuk a partra és rögzítettük. Sajnos a két személy, akik a csónakban tartózkodtak, nincsenek meg. Van egy szemtanúja a történteknek, egy idős személy, aki ott horgászott, őt a rendőrség még szombat este kihallgatta.
Valószínűleg az történhetett, hogy rászaladhattak a csónakkal egy farönkre, ami kicsit a víz felszíne alatt volt és az megdobhatta őket. A kormányos az ütéstől valószínűleg megrántotta a kart, nem tudta magát megtartani és beleesett a vízbe és akkor csavarhatta el a 20 lőerős motort. A másik is az ütéstől eshetett a vízbe.
Szombat este a víz felszínén végzetünk kutatást és vasárnap is folytatjuk. Ha lesz egészen pontos helymeghatározásunk, akkor valószínűleg lemerülünk, csak az a baj, hogy ott olyan a sodrás, hogy nem biztos, bármit is találunk. A nagykikindai belügyminisztérium is nyomozást végez, ők a víz felszínén végeznek megfigyelést.
Az eset tehát a Tisza 127-128-as km-nél történt, a csónak már a víz szélén volt, amikor odaértünk, de ez nekünk nem fontos információ, mert a csónak, az állandóan mozgott. Függetlenül attól, hogy excentrikus köröket csinált, haladt – mondta a mentőcsapat vezetője.
A Halászcsárdánál hiába keresték a vízbe esett személyeket (Fotó: Gergely József felvétele)
Zentánál is keresték az eltűnteket (Fotó: Gergely József felvétele)
Nyitókép: A vízimentők tovább keresik a két eltűnt személyt (Gergely József felvétele)



