Szerbia területén csütörtökön délelőtt 10.30-ig 807 általános és középiskolából érkezett a rendőrséghez bejelentés bombák elhelyezéséről – írja a Szerbiai RTV belügyminisztériumi adatokra hivatkozva.
Mint közlik, a rendőrségi munka folyamatos, a tanítást pedig több intézményben is elhalasztották.
Több vajdasági iskolában is bombariadóval indult a tanítási nap. Tudósítóink és a média jelentése alapján cikkünk folyamatosan frissül.
Az első információk Zentáról érkeztek
Nem hivatalos információk szerint bombariadó miatt megszakadt a tanítás Zenta község egyes általános és középiskoláiban. A Zentai Gimnázium, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, továbbá a Thurzó Lajos Általános Iskola és a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola tanulóit küldték haza csütörtökön reggel. Kálmán Róbert, a Zentai Gimnázium igazgatója megkeresésünkre elmondta, a fenyegetés e-mailben érkezett, és azonnal evakuálták az épületet. A szemben lévő parkban várakoztak, amíg a rendőrök utasítására a diákok hazamehettek. A szakemberek jelen pillanatban is az épületben tartózkodnak, és tantermenként vizsgálják át. Ugyanezt erősítette meg Nagy Sarolta is, a Thurzó Lajos Általános Iskola igazgatója. Ők is e-mailben kapták a fenyegetést, ezt követően azonnal, a protokoll szerint, értesítették a rendőrséget és a feletteseket. Az épületben jelenleg ő és a rendőrség tartózkodik, a vizsgálat folyamatban van. A Stevan Sremac és a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola tanulóit hasonló okok miatt küldték haza csütörtökön reggel. Meg nem erősített információk szerint a zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola is kapott hasonló levelet. A hírről Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere is beszámolt a Facebook-oldalán, ahol közölte, minden gyermek, pedagógus és iskolai dolgozó biztonságban elhagyta az intézmények épületét. Hangsúlyozta, a rendőrségi vizsgálat folyamatban van, és mindenkinek a biztonsága a legfontosabb. (KGN)
Bombariadó az adai iskolákban is
Adán ma reggel bombariadó miatt kiürítették a Cseh Károly Általános Iskola és a Műszaki Iskola épületeit. Az általános iskolából a bombariadó miatt hazaküldték a diákokat, akiknek ma már nem lesz tanítás. A Műszaki Iskolában viszont az épület átvizsgálása után, ha a rendőrség mindent rendben talál, akkor folytatódik az oktatás. (csin)
Magyarkanizsán is kivonultak a rendőrök
A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában is hasonló módon, e-mailben érkezett bombariadó ma reggel, így ezt az intézményt is kiürítették – erősítette meg a Magyar Szó tudósítójának Szepesi Zoltán, az iskola igazgatója. A középiskola vonatkozásában nincsenek bombariadóval kapcsolatos információk.
Újvidéken is általános iskolákat kellett kiüríteni
A mojnovisad.com hírportál információi szerint ma reggel több újvidéki általános iskolába is bombariadóról szóló bejelentés érkezett. A portál úgy tudja, hogy a Žarko Zrenjanin Általános Iskola igazgatója a fenyegetés bejelentése után azonnal értesítette a rendőrséget. Az iskola épületébe senki sem léphet be, amíg a hatóságok be nem fejezik a vizsgálatot. Folyamatosan érkeznek a hírek arról is, hogy más intézményeket is érint a bombariadó: bejelentések érkeztek többek között a Sonja Marinković, Kosta Trifković, Miloš Crnjanski, Nikola Tesla és Josip Slavenski általános iskolákból is.
Szabadka több iskolájába is riasztották a rendőrséget
A Subotica.com hírportál értesülései szerint Szabadkán 21 iskolai intézményben volt bombariadó. A legelső fenyegetést a a Svetozar Marković Gimnáziumból jelentették, majd sorban érkeztek a község más oktatási intézményeihez érkezett fenyegetésről szóló bejelentések is, peremvárosokból is. A község középiskolái közül a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, és az Ivan Sarić Műszaki Iskola kapott még bombafenyegetést.
Az összes iskolában az előírások szerint jártak el. Míg az épületeket a szakemberek átvizsgálták, a diákok és az iskola dolgozói közül senki sem tartózkodott az épületben. A hírportál úgy tudja, egyik épületben sem találtak robbanóeszközt. Az Észak-bácskai körzet több településről érkeztek hasonló információk, összesen 37 iskola jelentett bombafenyegetést.
Topolya község iskolái is kaptak üzenetet
Csütörtökön reggel Topolya község általános és középiskoláiban is izgalmakkal indult a munka, ugyanis mindannyian kaptak egy németországi fiókról származó gyanús mailt, amelyben az az információ olvasható, hogy az épületükben bombát helyeztek el. Több oktatási intézményben az üzenet a levélszemét mappába futott be, ezért nem is szereztek róla tudomást, csak később. Valamennyi tanintézmény leellenőrizte a térmegfigyelő rendszerét, de semmi gyanús mozgást nem tapasztaltak. Az iskolák bejelentést tettek a rendőrségen és az iskolaigazgatóságon is a fenyegető mailról, és átadták annak a nyomtatott kivonatát a hatóságnak. Minden iskolában a megszokott rendben kezdődött meg, majd folyt az oktatás. (K.P.D.)
Több vajdasági település is érintett
A Pannon RTV értesülései szerint a már említetteken kívül Belgrád, Jagodina, Niš, Bácskertes, Telecska, Óbecse, Szenttamás, Verbász, Bajsa, Pancsova iskoláiban is volt bombariadó.
A Vajdasági RTV értesülései szerint reggel több szerémségi iskolában is bombafenyegetésről érkezett bejelentés, emiatt az oktatást felfüggesztették, a tanulókat pedig evakuálták. Zomborban több általános iskola is érintett: a Dositej Obradović, Avram Mrazović, Ivo Lola Ribar és a Nikola Vukićević Általános Iskolákban megszakították a tanítást, a diákokat hazaküldték.
Szerbiai közép- és általános iskolákban is bombariadó
Elsők között tette közzé a Szerbiai RTV Novi Pazar két legnagyobb általános iskolájával kapcsolatos információkat, miszerint ma reggel e-mailben érkeztek az intézményekbe bombafenyegetések. A Testvériség Általános Iskola igazgatója, Dejan Kolundžić elmondta, hogy az üzenetet az iskola dolgozói érkezésük után észlelték, és a szülőket, valamint a diákokat azonnal értesítették arról, hogy a tanítás nem kezdődik meg, amíg a rendőrség nem végez helyszíni vizsgálatot. Ugyanígy jártak el a Rifat Burdžović Tršo iskolában is.
Bombariadókról számoltak be Prijepoljéből is, ahol három iskola kapott e-mailben bombafenyegetést. Hasonló bejelentések érkeztek Čačak több általános iskolájába is. Nova Varoš településen szintén bombariadó volt a Živko Ljujić Általános Iskolában. A bejelentést követően a rendőrség átvizsgálta az iskola területét, ám – Branko Bjelić, az önkormányzat elnöke szerint – a riasztás hamisnak bizonyult. Az ellenőrzés után, az első tanóra befejezését követően, az oktatás folytatódott.
Nyitókép: Zentán több iskolában is bombariadóval indult a nap (Gergely Árpád felvétele)


