2024. május 9., csütörtök
Észak-Macedónia

Vizsgálják a halott kislány esetét

A boncolásra és a helyszínelők által begyűjtött nyomok feltárására várnak Észak-Macedóniában, miután megtalálták egy 14 éves kislány, Vanja G. holtestét.  Az eset megrendítette az egész régió közvéleményét – tudósít a Vajdasági RTV a Sitel TV információi alapján.

A bíróság a megölt lány édesapja számára 48 órás őrizetet rendelt el. Azt gyanítják ugyanis, hogy nyereségvágyból együttműködött lányának elrablóival.

Megtalálták egy 74 éves férfi holttestét is, akit nem tudnak az áldozttal összefüggésbe hozni.

A gyilkosság elkövetésével gyanúsított személy szökésben van. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, emberrablás és emberölés bűntette miatt.

A rendőrség gyanúja szerint a kislányt azért rabolták el, hogy megszerezzék azt a pénzt, amelyet az édesanyja egy eladott ingatlan útján szerzett.

A kislányt november 27-e óta keresték, testét vasárnap találták meg. A vizsgálatok alapján kiderült, néhány órával az elrablását követően, brutálisan végzett vele a gyilkos. 

Megkötözte, pisztolyból adott lövéssel végzett vele, majd elásta.

Egy idős férfi holttestét is megtalálták, ám az ügyészség azt gyanítja, az ő meggyilkolását a körülmények szerencsétlen egybeesése okozta.  

Nyitókép: Facebook