2026. február 24., kedd

Hamarosan kiderül a lottógolyó titka

Nebojša Stefanović belügyminiszter bejelentése szerint a rendőrség legkésőbb ma délelőtt továbbítja a belgrádi Felső Ügyészségnek a múlt heti, hírhedté vált lottósorsolás kapcsán indított nyomozásról összeállított jelentését. A rendőrség az ügyészség minden utasításának eleget tett, gyanúsítottakat hallgatott ki, a bűnügyi szakértők pedig elvégezték a szükséges kriminalisztikai vizsgálatokat, részletezte Stefanović. Hozzátette, hogy az ügyészség a jelentés kézbevételét követően dönt az esetleges vádemelésről.

A miniszter nem kívánt a részletekről nyilatkozni, annyit azonban megerősített, hogy a megvizsgált golyók egyike valóban megrongálódott, nagyjából 1-2 milliméter mélységű bemélyedést találtak rajta a szakértők. Az, hogy ez a tény a milyen irányba viszi a nyomozást, szintén az ügyészség döntésétől függ, tette hozzá Stefanović.

A Blic belgrádi napilap bennfentesekre hivatkozva már pénteken arról tájékoztatott, hogy a rendőrségi szakértők a famózus 21-es golyón rongálódást észleltek. A szakértők szerint a rongálódást nem a szerencsekerék okozta. Azt, hogy miért rongálódott meg a golyó, egyelőre nem tudni, írta a Blic.

A 21-es golyó volt az, amely a múlt keddi lottósorsolás során később esett ki a szerencsekerékből, minthogy a 21-es szám megjelent a tévéképernyőkön.

Magyar ember Magyar Szót érdemel