2026. február 25., szerda

Letartóztatták Raša Popov támadóinak szüleit

A belgrádi rendőrség csütörtökön őrizetbe vette a 43 évet Đ. N.-t és a 37 éves K. N.-t, akiket gyermekbántalmazással és -elhanyagolással gyanúsítanak. A párt azzal gyanúsítják, hogy tavaly októberétől kezdve nem teljesítették szülői kötelességeiket, négy gyermeküket – a gyerekek 13, 10, 7 és egyévesek – elhanyagolták, bántalmazták: koldulásra és rablásra kényszerítették őket. Belgrádi sajtóinformációk szerint az őrizetbe vett személyek Raša Popov támadóinak szülei.

Raša Popov (81) írót, valamikori televíziós újságírót, legendás gyermekműsorok vezetőjét november derekán verte meg két kisfiú Belgrádban. A testvérpár ellen rablás és lopás miatt a rendőrség eddig több mint 300 alkalommal tett bűnvádi feljelentést. Az idén év elején Belgrádban szintén összevertek egy idős férfit, aki később belehalt sérüléseibe.

A gyerekek állítólag hónapokon át félelemben tartották a fővárosban az időseket. Áldozataikat az utcán szemelték ki, követték őket, majd egy lecsaptak rájuk. A belgrádi sajtónak egy rendőr elmondta, hogy ő maga is többször letartóztatta a fiúkat. Nemcsak idős emberekre, hanem olykor állapotos nőkre is rátámadtak, mesélte.

Magyar ember Magyar Szót érdemel