2026. február 25., szerda

Letartóztattak egy személyt a romaellenes szórólapok miatt

A rendőrség öt személyt állított elő – Az LGBT populáció kiirtására is buzdítottak

A belgrádi rendőrség kedden öt személyt állított elő annak az alapos gyanújával, hogy romák kiirtására buzdító szórólapokat nyomtattak ki és terjesztettek szét. A gyanúsítottak egyikénél, a belgrádi F. G. (24) lakásában a rendőrség megtalálta a szóban forgó szórólapokat, majd a számítógépével, mobiltelefonjával és egy USB adattárolóval egyetemben lefoglalta őket. A gyanúsított beismerő vallomást tett, majd vallási, faji és nemzeti gyűlöletkeltés bűntettének gyanúja miatt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

– F. G. lakásán megtaláltuk a romák elleni erőszakra és romák kiirtására felszólító szórólapokat és plakátokat, de ezeken kívül találtunk még az LGBT populáció kiirtására buzdító szóróanyagokat, Aleksandar Vučić kormányfő elleni szóló választási plakátokat és Ratko Mladić hágai vádlottat támogató szóróanyagokat is. A rendőrség megtesz mindent, hogy fényt derítsen az ügy részleteire, valamint további négy személyt is kihallgatott, akiknek a vallomásait továbbítottuk az ügyészségre – számolt be Biljana Popović Ivković, a belügyminisztérium munkatársa.

Az Európai Roma Unió üdvözölte a Srbska Akcija szélsőséges jobboldali szervezet tagjának letartóztatását, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy romaellenes szóróanyagokat terjesztett. – Azzal a bizalommal üdvözöljük a belügyminisztérium munkáját, hogy a jövőben nem történik több ilyen incidens – áll a közleményükben.

Mint ismeretes, a hétvégén ismeretlen személyek több postaládába olyan szórólapokat dobáltak, amelyekben a szórólapok szerzői szerint: „Meg kell akadályozni az újabb cigánytelepek létrehozását. A cigánytelepeken elviselhetetlen bűz terjeng, a lakosok folyamatosan veszekednek, verekednek, terjed a bűnözés.”

Nevena Petrušić esélyegyenlőségi biztos hétfőn mélységesen elítélte a hétvégén történteket, majd ismeretlen elkövetők ellen bűnvádi feljelentést tett, valamint követeli a hatóságoktól, hogy minél előbb azonosítsák, illetve vonják felelősségre a tetteseket. Petrušić meglátása szerint a szóban forgó szöveg sérti az emberi méltóságot, és a faji alapon történő diszkrimináció legsúlyosabb formájának minősül. Többek között ehhez hasonlóan értékelte az esetet Meho Omerović, a Szerbiai Képviselőház Emberi és Kisebbségjogi Bizottságának elnöke, valamint Kori Udovički kormányalelnök, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter is. Sértőként élte meg a dolgot Vitomir Mihajlović, a Roma Nemzeti Tanács elnöke is, mondván: egyértelmű, hogy a romák szúrják egyesek szemét, és veszélyben vannak.

Az újvidéki Antifasiszta Akció (AFA) ismertette először, tudomásuk van arról, hogy a szórólapokat a Srbska Akcija – egy szélsősége jobboldali szervezet, amely saját megfogalmazása szerint egyebek mellett a pravoszláv hazaszeretők összefogásáért küzd – aktivistái dobálták Belgrádban a postaládákba. Sajtóértesülések szerint ugyanezeket a szórólapokat más városokban is osztogatták.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel