A belgrádi Felsőbb Ügyészség vizsgálatot indított Igor Mikić ellen, aki a Szerbia–Albánia-labdarúgó-mérkőzés élő közvetítése alatt, a Szerbiai Rádió és Televízió kamerája előtt intézett sértő szavakat Aleksandar Vučić miniszterelnökhöz. A Tanjughoz eljuttatott információk szerint Mikić ellen sporteseményeken és egyéb nyilvános rendezvényeken elkövetett erőszakos cselekedetről szóló bűnvádi feljelentést tettek. A szerbiai büntető törvénykönyv szerint az ilyen bűncselekmények elkövetői számára fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetést és anyagi kártérítést szabhat ki a bíróság, továbbá megtilthatja a sporteseményeken történő jövőbeni részvételt.
Az említett mérkőzésen Mikić VIP-belépővel rendelkezett, így ülhetett a stadionnak azon a részében, ahol az SZRTV stúdiója és kamerái is vannak. Médiaértesülések szerint a VIP-belépőt egyik barátjától kapta, Mikić édesapja ugyanis a jugoszláv labdarúgó-szövetség küldöttje, futballedző, elismert szakember volt. A Partizan szurkolója.


