Előzetes vizsgálatot folytat a belgrádi Felső Ügyészség a 2008. február 21-én megtartott koszovói függetlenség ellen irányuló tüntetést követő incidensek kapcsán, történetesen a nagykövetségek felgyújtása ügyében – ismertették a Tanjuggal az említett szervnél. Az ügyészség kézhez kapta a belügyminisztériumi munkacsoport jelentését, melynek fényében elrendelte a nyomozást megelőző vizsgálat megkezdését. Amint azt közölték, az említett folyamatok aktualitása miatt részletesebb információkkal nem szolgálhatnak jelenleg az ügy kapcsán, de ígéretet tettek arra, hogy amint a törvényes feltételek lehetőséget adnak rá, azonnal értesíteni fogják a nyilvánosságot a vizsgálat eredményeiről.
A belügyminisztériumi munkacsoportot Nebojša Stefanović tárcavezető utasítására alakították meg korábban azzal a feladattal, hogy megállapítsa, ki és milyen mulasztásokat követett el a Koszovó Szerbiáé! elnevezésű tüntetést követően, amikor is a huligánok hatalmas rendbontást végeztek a főváros utcáin és felgyújtották az Egyesült Államok és Németország nagykövetségének épületét. A két ország már nem egyszer kérte részletesebb vizsgálat lefolytatását. A belgrádi Felső Bíróságon tavaly áprilisban kezdetét vette az eljárás 12 vádlott ellen, mely még ma is tart. A vádirat szerint az elkövetők kövekkel és fáklyákkal dobálták az amerikai nagykövetséget, ennek következtében tűz ütött ki. Zoran Vujović életét vesztette az épületben.


