A rendőrség csütörtökön megtalálta a két hónappal ezelőtt eltűnt tizennégy éves belgrádi Ivana Podraščić holttestét, valamint azonosította a gyilkosság elkövetésével gyanúsított személyt. A kislányt megerőszakolták, megverték, majd megfojtották. Nebojša Stefanović belügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a harminckilenc éves Darko Kostićot gyanúsítják, aki elismerte a nemi erőszak és a gyilkosság elkövetését. Kostić többszörösen visszaeső bűnöző: 1993-ben egy idős asszonyt gyilkolt meg, ezért hét év fegyházbüntetésre ítélték, 2001-ben pedig három és fél év elzárásra ítélték nemi erőszak és rablás elkövetése miatt.
A rendőrség egységes azzal kapcsolatban, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények esetében szigorúbbá kell válnia a büntetőpolitikának, jegyezte meg Stefanović, hozzátéve: félelmetes bűncselekményről van szó, amely elől senki nem fordíthatja el a fejét.
– A rendőrségnél senki nem szeretné, ha az ehhez hasonló szörnyűséges bűncselekmények esetében a bizonyítékok összegyűjtését követően a nem egységes bírósági gyakorlat, vagy a túlságosan enyhe büntetőpolitika miatt az elkövetők elkerülnék az igazságosságot. Az ehhez hasonló szörnyű bűncselekmények elkövetőit a lehető legszigorúbban kell büntetni – fejtette ki Stefanović, majd hozzátette: elképzelhető, hogy az illetékes bíróság 40 év elzárásra ítéli majd a gyanúsítottat.
A kislány holttestét egy elhagyatott házban találták meg a belgrádi Rakovica községben. Ivana július végén tűnt el batajnicai családi házukból. Az ügy érdekessége, hogy szülei csak több mint egy hét elteltével jelentették a rendőrségen az eltűntét. Ezt azzal magyarázták, hogy Ivana már korábban is megszökött otthonról, eddig azonban mindig hazatért.
Milorad Veljović, a rendőrség igazgatója ugyanezen a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy másik bűncselekmény kapcsán találták meg Ivana holttestét és jutottak Kostić nyomára. Szeptember 29-én egy huszonkét éves nő nemi erőszakot jelentett be a rendőrségen. A hatóságok ennek a bűncselekménynek a kapcsán indítottak nyomozást, így jutottak el a rakovicai házig, ahol először Ivana holttestét találták meg, majd azonosították a huszonkét éves nőt megerőszakoló férfit, akiről végül kiderült, hogy ő gyilkolta meg a kislányt is, nyilatkozta Veljović.
– Kostić visszaeső bűnöző. 1993-ban egy másik férfival együtt kegyetlen módon meggyilkolt egy 69 éves nőt. Ezért a bűncselekményért hét év elzárásra ítélték. Börtönbüntetését Valjevóban töltötte, az ottani fegyházból egyszer megszökött. 2001-ben nemi erőszak és súlyos rablás miatt összesen három és fél év elzárásra ítélték – részletezte Veljović.
Ivana édesapja augusztus 9-én jelentette be gyermeke eltűntét, ugyanakkor a kórbonctani vizsgálat során kiderült, hogy a kislányt július 31-én erőszakolták meg, ezt követően pedig bántalmazták, majd megfojtották, végül pedig pokrócba csavarták és úgy ásták el a bérelt rakovicai ház udvarában, taglalta Veljović, mondván, hogy a holttest a bomlás erősen előrehaladott szakaszában volt. Az is kiderült, hogy védőügyvédjének jelenlétében Kostić elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfi részletekbe menően ecsetelte az elkövetés körülményeit, mondta Veljović, majd hozzátette: apaként és rendőrként nem tudja, hogy mi lenne a megfelelő büntetés ezért a bűncselekményért. A rendőrség gyanúja szerint Kostić számlájára több nemi erőszak is írható, fűzte mindehhez Veljović.
A belgrádi bulvársajtó értesülései szerint a huszonkét éves nő, akinek bejelentése nyomán a rendőrség végül megoldotta ezt az ügyet is, Kostić rokona. A lapok azt is tudni vélik, hogy a gyanúsítottat szerdán este tartóztatták le, valamint azt is, hogy Kostićot 2001 után is börtönbüntetésre ítélték, kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetése miatt. A börtönt állítólag idén májusban hagyta el. Ezt az állítást Stefanović is megerősítette. Veljović a sajtótájékoztatón azt is megjegyezte, hogy az elkövető ismerte áldozatát. A bulvársajtó ezt követően kiderítette, hogy Kostić és Ivana egymás ismerősei voltak a Facebook közösségi oldalon.


