A nyomozás lezárásáig felfüggesztették munkájából a niši csendőrosztag öt munkatársát, akik vasárnap délután részt vettek Andrej Vučić, Aleksandar Vučić kormányfő fivérének összeverésében. Az öt csendőr közül egyesek közvetlenül részt vettek az incidensben, mások ellen pedig a parancsnoki felelősség elve mentén indult nyomozás, magyarázta Nebojša Stefanović belügyminiszter, aki reméli, hogy a nyomozás a jövő hét elejéig lezárul. Stefanović egyetlen kapcsolódó újságírói kérdésre sem kívánt válaszolni, mert mint mondta: amíg tart a nyomozás és amíg nem ismert minden részlet, addig ennek nem lenne értelme.
A Szerbiai Képviselőház védelmi bizottsága is napirendre kívánja tűzni ezt a témát, ezért egy összefoglaló jelentés összeállítását kérik a belügyminisztériumtól és a védelmi minisztériumtól. Amint ez megérkezik, összehívják a bizottság ülését, ahol megvitatják az Andrej Vučić és a Preadrag Mali, Siniša Mali, Belgrád polgármesterének a fivére, valamint a Kobra elit katonai biztonsági alakulat három munkatársa elleni támadást.
Zoran Živković, az Új Párt elnöke egyetért azzal, hogy a csendőrök nem felhatalmazásukkal összhangban jártak el és túlzott mértékben alkalmaztak erőszakot. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy az erőszakos kilengés áldozatainak gőgje olyan mértékű, amilyenre a modern kori Szerbiában nem volt példa.
– Mit keres egy olyan ember, aki első kézből értesülhet az ország történéseiről a város lezárt részében? Mit keres ott egy olyan testőrséggel, amelynek szerepe ebben az esetben nem világos, hiszen katonai biztonsági alakulat tagjairól van szó? Hogyan válaszolhat ez a személy a rendőrség kérdésére fenyegetéssel? Még Milošević testvérét sem kísérte testőrség – fogalmazta meg véleményét az incidens kapcsán Živković.


