A rendőrség előállította Nikica Ristić csendőrt, akit Ranko Panić 2008-ban történt meggyilkolásával gyanúsítanak, jelentette be hétfőn este Nebojša Stefanović belügyminiszter. A csendőrt csütörtökön állították elő. Hozzátette, büszkének érzi magát, hogy a letartóztatással kapcsolatban semmi sem szivárgott ki a közvélemény elé.
– Egy tiszta, szilárd és zárt vizsgálatot végeztünk, a nyilvánosság elé pedig csak akkor álltunk, amikor eredményeket értünk el. A letartóztatás azt mutatja, hogy nem lesznek érinthetetlenek, és készek vagyunk felfedni mindazokat a személyeket, akik megszegték a törvényt – mondta Stefanović.
Zora Dobričanin Nikodinović, Nikica Ristić védőügyvédje kedden arra kérte a sajtó munkatársait, hogy az üggyel kapcsolatos beszámolókban ne gyilkosként jelöljék védencét, mivel nem gyilkossággal, hanem súlyos testi sértés okozásával gyanúsítják őt. Szavai szerint csupán a vizsgálat után bizonyosodhat be, hogy Ristić hozzáért-e Panićhoz, és ez okozhatta-e a fiatalember halálát. A Ristić ügyében vizsgálódó ügyészség szerint, ha bebizonyosodik, hogy a csendőr vétkes, akkor 12 éves szabadságvesztés is kiróható rá.
A niši csendőrt szeptember 4-én a szervezet bűnözés felszámolásával foglalkozó szolgálat (SBPOK) állította elő. Az előzetes eljárást lefolytató bíró a gyanúsított kihallgatása után nem rendelt el előzetes letartóztatást, hanem szabadlábon történő védekezést engedélyezett. Másnap az ügyészség hallgatta ki a csendőrt, majd kérelmezte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Az ügyészség panaszát az illetékes bírósági tanács hétfőn fogadta el és rendelte el Ristić előzetes letartóztatását.
Mint ismeretes, Panićot 2008. július 29-én a Szerb Radikális Pártnak a Radovan Karadžić kiadatása ellen szervezett tüntetésén ütötték hasba. Sérülésével csak másnap jelentkezett a sürgősségi osztályon, majd augusztus 15-én a kórházban belehalt sérülésébe. A boncolás jegyzőkönyve szerint az áldozat hasára mért nagy erejű ütés okozta a halált, miután a vastagbél fala felrepedt. A boncolás megállapította, a vastagbél sérülései miatt a bélsár a hasüregbe ömlött, ami súlyos szepszishez, majd szeptikus sokkhoz vezetett. A rendőrség adatai szerint a tüntetésen megközelítőleg 16 000 ember vett részt.


